Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Terítéken a jövő: a villamosmérnöki és informatikai tudomány új fejlesztései

2013. 04. 24.

Egy sikeres rendezvénysorozat jubileumát ünnepelte a BME Simonyi Károly Szakkollégiuma, 10. alkalommal rendezték meg a Simonyi Károly konferenciát.

„Modern, áramvonalas, trendi vállalatok és modern, áramvonalas, trendi hallgatók találkoznak és hallgatják meg egymás eredményeit a világ fejlődésének legfrissebb iránymutató alkotásairól – így értékelte a Simonyi-konferencia elmúlt évtizedét dr. Vajta László, a szakkollégiumnak otthont adó Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja. A Simonyi Károly Szakkollégium 10 év elteltével az ország egyik legnagyobb szakkollégiumává nőtt, a tudósról elnevezett konferencia pedig a legnagyobb, kizárólag hallgatók által szervezett éves szakmai rendezvény.

„A célunk immár 10 éve ugyanaz: évről-évre elhozzuk a villamosmérnöki és informatikai tudomány legmerészebb fejlesztéseit” – erősítette meg Tóth Ferenc, a Simonyi Károly Szakkollégium elnöke nyitóbeszédében a szakkollégium szakmai hitvallását, megismételve a konferencia jelmondatát.

 

 

Tíz év múltán bátran kijelenthető, hogy e célt elérték. A konferencián több, mint ezren vettek részt, és a közönség olyan elismert, innovatív cégek képviselőinek előadását hallgathatta meg, mint például az Embraer, a Prezi, a Crysys, a Cellum, a National Instrument, a Bosch vagy az NNG.

A szervezők másik célja volt, hogy a konferencia közönsége közelebb kerüljön a villamosmérnöki és informatikai szakma szépségeihez. Ezért az előadások témái a szakma legérdekesebb területeit érintették, amellett, hogy ezek az „egyszerű felhasználók” mindennapi életét is jelentősen befolyásolják. Így hallhattunk az energiamenedzsment kihívásairól, a mobilos vírusok térhódításáról, a hangvezérelt navigációról, vagy éppen a mobillal történő biztonságos fizetésről.

 

 

A tavalyi évhez hasonlóan a szakkollégium nem „csak” a mára már elismert szakmai rendezvény megszervezését vállalta magára. A résztvevők megismerkedtek a szakkollégium tagjainak legújabb kutatásaival, projektjeivel a tavaly debütált, nagy sikerű Simonyi-Workshop teremben, ahol olyan kérdésekre is választ kaphattak, mint hogyan lehet néhány karakterből nyelvet azonosítani (számítógépes nyelvészet), hogyan lehet gyors a lassú szoftver (azaz, mennyit számít egy jó logaritmus), hogyan segít a biológia megértésében az informatikus beállítottság.

„A névadó Simonyi Károly professzor biztosan elismerően csettintene a rendezvény láttán” – adott hangot elismerésének Vajta László dékán.

A három teremben zajló előadásokat idén is közvetítették online, immár FullHD minőségben – ezzel is jelezve, hogy a szervezők nem csak a konferencia programjain keresztül igyekeznek lépést tartani a jelen kor vadonatúj fejlesztéseivel.

 

(Fotó: Philip János)