Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

„Most kiváltképpen szükségünk van az energiáinkra”

2013. 04. 16.

A Műhely legfrissebb számában olvashatnak arról, mennyi tartalék van a BME pénztárcájában, hogyan zajlott le a rekonstrukció a Ch-ban, és hogyan telik egy hallgatói képviselő átlagos hete.

 

A BME még e szűkös, és így szomorkás időszakban is meg tudta őrizni a józan, kulturált, értelmes belső légkörét – hangsúlyozta Andor György a Szenátus által elfogadott 2013. évi egyetemi költségvetés elfogadásának körülményeit kommentálva.

A tavalyi évhez képest idén 20%-kal, azaz 9 Mrd Ft-tal kevesebb pénzből gazdálkodhat az egyetem – ismertette a számokat Fortuna Zoltán költségvetési és kontrolling igazgató. A jelentősen csökkentett állami támogatás és a szintén visszaeső saját bevételek a tartalékok további felélésére, a beruházások és a fejlesztések drasztikus visszafogására kényszerítik az intézményt. Mindenki vesztes egy kicsit – tette hozzá Andor György az interjúban.

Jobb hírek érkeztek a metróépítés viszontagságait sikeresen átvészelt Ch épület tájékáról. A rekonstrukciós munkálatokról Pokol György, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánja és Nagy József dékánhelyettes számolt be a lapnak. A kártérítés kari pénzzel történt kiegészítése nyomán jelentős mértékben felújított és jól használható épülethez jut az egyetem – hangsúlyozta a dékán. A dékánhelyettes hozzátette, a rekonstrukciónak köszönhetően az épület egy része ma lényegesen jobb állapotú, mint a metróépítés miatt bekövetkezett süllyedés előtt, és olyan felújítások megvalósítása is lehetségessé vált, amelyek nem kapcsolódtak közvetlenül az okozott kárhoz, de szükségesek ahhoz, hogy a hallgatók és az ott dolgozók is megfelelő körülmények között tanuljanak, illetve végezhessék munkájukat.

A BME Körkép rovat beszámol arról is, hogyan néz ki egy hallgatói képviselő átlagos hete és hol, hogyan képviseli a hallgatók érdekeit. A „belső motor” mindenkinél ugyanaz, legyen az kari vagy egyetemi hallgatói képviselő, egy dolog hajtja: valamit tenni akar a közösségért, jobbá akarja tenni a rendszert – vallja Kovács András, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke. A rendszert egészében kell szemlélni, itt elsősorban stratégiai gondolkodásra van szükség, hogy a képviselő megtalálja azt a lehetőséget, amely nem csak egy adott kar hallgatóinak, hanem minden műegyetemistának a lehető legjobb megoldás – összegezte a rendkívül izgalmas, ám heti minimum 18-20 munkaórát követelő elfoglaltság szépségeit és nehézségeit az EHK elnöke.

A Műhely Sport rovata a hallgatók sportolási szokásait vizsgálja. Április elejétől minden BME-s hallgatónak lehetősége van kitölteni az EHK kérdőívét, amelynek legfőbb célja az egyetemisták sportolási szokásainak felmérése, a nemrégiben átadott BME Sportközpont értékelése, illetve a további fejlesztési igények felmérése. A kérdőív a hallgatókról szól, a hallgatókért állították össze, így nemcsak a nyereményként megszerezhető EFOTT-jegyek, sportbérletek és színházjegyek miatt érdemes kitölteni!

A lap felhívja a figyelmet a május 9-én megrendezendő, immár hagyománnyá váló Dunai Regattára. Egyetemünk képviselői már elkezdték a felkészülést, a sárkányhajósok csütörtökönként edzenek a Lágymányosi Öbölben a Magyar Sárkányhajó Szövetség munkatársainak felügyelete alatt, s a gyakorlott nyolcpárevezős versenyzők is keményen készülnek, hogy a leggyorsabbak lehessenek a Parlament és a K épület közötti 3 kilométeres távon.

„Én azt hiszem, akármit írok, mindig tragikomédia lesz” – vallja Parti-Nagy Lajos, akit egész oldalas interjúban kérdezett a Magazin rovat munkatársa. Idén mutatták be a Kossuth-díjas író, költő Bivalyszuflé című legújabb színművét, amely legközelebb április végén látható a Szkéné Színházban. A beszélgetésből kiderül, hogy Parti-Nagy csak akkor vállal el egy munkát, ha íróilag teljesen szabad kezet kap. Ennek látszólag ellentmond, hogy színpadi munkái, átiratai, fordításai mind megrendelésre készültek, ám az író úgy fogalmaz: jó, ha az ember tudja, kinek írja, hová írja a darabot. Szó esik továbbá a színházakban elhangzó csúnya beszédről. Beavatja a lap olvasóit az írás munkájának folyamatába is: „az írás lényegében szelekció, válogatás és döntés ötletek, lehetőségek között.”