Hírfolyam
„Nem gyalogolunk a politika mocsarába!” Műhely-lapszemle
2013. 03. 19.A Műhely 3. tavaszi számában interjú olvasható többek között az EHK elnökével, a legzöldebbnek minősített műegyetemi tanszék vezetőjével, illetve hazánk egyik legjobb alpesi síelőjével, aki a BME hallgatója.
Párbeszéd és tárgyalóasztal mellett az érdekek képesek találkozni – szögezi le Kovács András, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke a címlapon, az elmúlt hónapok hallgatói megmozdulásainak a műegyetemi közhangulatra gyakorolt hatásait elemezve. „Felelős, megválasztott testületként a hallgatói képviselet nem engedhet meg magának szélsőséges fellépést” – mondja. A politikai tárgyalások számára szokatlan közege és a hallgatói önkormányzatok ellen indított lejárató kampány ellenére is bíztató fejleménynek tartja a Felsőoktatási Érdekegyeztető Fórum megalakulását. Az interjú végén külön kiemeli a műegyetemi közösség, az öregdiákok támogató magatartását. „Mindannyiunknak fontos a magyar felsőoktatás sorsa.”– fogalmaz az EHK elnöke.
A BME Körkép rovatban Rencz Márta tanszékvezető és Ender Ferenc tanársegéd osztja meg az olvasókkal azokat az ötleteket, amelyek az Elektronikus Eszközök Tanszéket immár másodszor tették a Műegyetemen a legzöldebbé. Megtudhatjuk, hogy az első pályázat idején bevezetett változások mára mindennapjaik szerves részévé váltak. Papír- és energiatakarékos gondolkodásmódjukat hallgatóikra is kiterjesztették. Szívesen vállalják a mentor szerepét is, a többi tanszék zöldülésének elősegítésére. Jó példájuk ragadós lehet, hiszen idén már 26 szervezeti egység verseng „a Legzöldebb tanszék” elismerésért.
A hatékonyabb nyelvi képzés elősegítésére szolgáló hallgatói erőfeszítésekről is olvashatnak a rovatban. Az EHK most kezdi kiértékelni a félév eleji kérdőíves felmérést, majd a Nyelvi Intézettel közösen szeretnék kidolgozni a műegyetemi nyelvoktatás erőforrásainak hatékonyabb kihasználását. Szintén a hallgatókat segítik a Hallgatói Számítógép Központban elérhető speciális oktatási szoftverek, amelyekről a Telekommunikációs és Informatikai Osztály korábbi és jelenlegi vezetője tájékoztatja a lap olvasóit. Házi feladatot, kutatási tervet és projekteket is el lehet készíteni a szoftverekkel, telepítve vannak matematikai programok, tervező rendszerek és projekttervező alkalmazások is. A webről megnézhető, van-e szabad hely a HSZK-ban.
A Hét témája rovat a romkocsmák jelenét és jövőjét járja körül, a XI. kerületre, vidékre, valamint külföldre is kiterjedő körképpel. Az összeállítás mind a fiatalok, mind a lakók szempontjait megjeleníti. A Sport rovatból megtudhatják, hogyan lesz telelő hobbisíelőből profi sportoló, hogyan készül Farkas Norbert másodéves hallgatónk a 2014-es téli olimpiára, és hogyan látja a hazai téli sportok helyzetét.
A lap végén található Magazin rovat a hagyományőrzés világába kalauzolja az olvasókat. A Tanár-diák ajánlóban megszólalók is értékes és éedekes hagyományőrző programokra hívják fel a figyelmet.