Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Több ezer lehetőséggel várta a Műegyetemi Állásbörze az álláskeresőket

2013. 03. 07.

A 36. Műegyetemi Állásbörzén és a 10. Külügyi Börzén közel 170 kiállító állásajánlatai, szakmai gyakorlati lehetőségei és külföldi ajánlatai közül válogathattak a látogatók március 5-6-án.

Országos átlagban is magasan kiemelkedő létszámú közönséget vonzott a BME állásexpója, amely nevével ellentétben már régen túlnőtte az intézményi állásbörze szerepet.

A rendezvényt évek óta nagy számban látogatják az különböző budapesti és vidéki felsőoktatási intézmények végzős hallgatói és frissdiplomásai is. A rendezvény kiemelkedő karrierindítási lehetőséget jelent azoknak a pályakezdőknek, akik valamilyen műszaki, mérnöki, természettudományi vagy gazdasági területen szereztek diplomát. A pályakezdők mellett egyre nagyobb számban érkeznek a rendezvényre olyan alsóbb éves hallgatók, akik már egyetemi éveik alatt is figyelmet fordítanak a pályájuk megalapozására. „A hallgatókat – a nehéz munkapiaci helyzet miatt – egyre korábban elkezdi foglalkoztatni a karrierépítés gondolata, ezért egyre korábban kezdenek tudatosan készülni a jövőre. Ez egyrészt azt jelenti, hogy egyetemi éveik alatt igyekeznek minél több tapasztalatot szerezni (pl. szakmai gyakorlati lehetőségeken keresztül), másrészt felismerték a nyelvtudás és a külföldi tapasztalat fontosságát. A kiállítóink évről évre egyre több szakmai ajánlatot hoznak az alsóbb évesek számára is, a börze társrendezvényünk, a Külügyi Börze pedig kiemelkedő lehetőségeket nyújt a külföldi tapasztalatgyűjtésre. A tudatos karrierépítési a frissdiplomás álláskeresőknél is megfigyelhető: igyekeznek kihasználni minden olyan lehetőséget, amivel széles körben bővíthetik szakmai tapasztalataikat, nyitottak minden olyan lehetőségre, ami a későbbi szakmai előmenetelüket megalapozza.” – nyilatkozták a szervezők.

Az állásbörzén meghirdetett szakmai ajánlatok nagyrészt az informatikai, valamint a gépész- és villamosmérnöki végzettséggel rendelkezőknek szóltak, de a kiállító cégek 30-35%-a gazdasági végzettségűek jelentkezését is várták a helyszínen.

A Műegyetemi Állásbörze társrendezvényeként megrendezésre kerülő Külügyi Börze célja, hogy összegyűjtse és bemutassa a külföldi kutatói és tanulmányi ösztöndíjakat, pályázati, szakmai gyakorlati, nyári munkalehetőségeket és nyelvtanfolyamokat – Amerikától Ausztráliáig

Forrás: BME Diákközpont, Karrier Iroda

Fotók: Philip János