Hírfolyam
„A külvilág zaja a BME falain belül nem hallható erősen.”
2013. 03. 04.Megjelent a Műhely következő száma, amelyben a BME pénzügyi kilátásairól, a Sportközpont első félévéről, a feketemunkáról és a Szkéné Színház új darabjáról is olvashatnak.
„Aki idejön, egy szakmai programot kap, benne az értelmiségivé válás sokféle vetületével. Az intézmény nyitott az értékekre, a kaotikus zavarnak viszont itt nincs táptalaja” – jelentette ki Dr. Péceli Gábor rektor az Egyetemi Hallgatói Képviselet lapjának nagyinterjújában.
A BME-t teljes mértékben érintik az egyetemi elvonások – hangsúlyozta a rektor az idei felsőoktatási költségvetési támogatásról szólva. Az év elején kapott alaptámogatás több mint 2 milliárd Ft-tal kevesebb a tavalyinál. Péceli Gábor méltatlanul szerénynek tartja az 570 millió Ft-os kutatóegyetemi támogatást a Műegyetem által produkált kutatóegyetemi teljesítményhez képest. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy csökkentett támogatással is túlélhet az egyetem, és nem terveznek elbocsátásokat a költségvetési problémára hivatkozva. „A Műegyetem még mindig képes annyi saját bevételes tevékenységre, hogy az oktatás minőségének színvonala ne csökkenjen” – tette hozzá Kovács András, a Hallgatói Képviselet elnöke. A cikk a lap 4-5. oldalán olvasható.
Interaktív órarenddel és Facebook-tartalmakkal hirdeti kurzusait és a tanszékre jellemző fiatalos hangulatot a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszéke. Az újítással az volt a cél, hogy eloszlassanak minden olyan sztereotípiát, amely a filozófiáról élhet egy műszaki egyetem hallgatóinak fejében. Modernebbé, emberközpontúvá tették a tanszéket, például azzal, hogy a hallgatók szabadidejük egy részét a közösségi oldalakon töltik, ez az egyik megkerülhetetlen információforrásuk. Az órarendi felületen kívül az előadásokhoz kapcsolódó érdekes videók, cikkek, szakkollégiumi események is megtalálhatók oldalukon.
A BME Mérnöktovábbképző Intézetének az elmúlt közel 75 évben jelentős szerepe volt a magyar mérnöki kultúra színvonalának emelésében. A meghirdetett képzésekről és az intézet tevékenységeiről Dr. Benedek András igazgató számolt be a lapnak, kiemelve, hogy az intézetnek köszönhetően a BME különböző tanszékein egyre szélesebb körben terjed a digitális tananyagok és a Moodle elektronikus oktatási rendszer használata.
A lap utánajárt, hogyan és mennyi pénz áramlik Magyarországra az EU-tól, és az összegek felhasználása milyen feltételekkel és hatékonysággal működik. Jelenleg a környezetvédelmi, fenntartható fejlődést támogató és megújulást segítő pályázatok a legnépszerűbbek. Emlékeztetőül: február elején az EU vezetése megegyezésre jutott a 2014-2020 közötti költségvetésről. A kohéziós támogatások negyedével, az agrártámogatások pedig ötödével csökkennek, Magyarország összességében közel 1 milliárd eurótól esik el. A következő ciklusban várhatóan a gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő pályázatok kerülnek előtérbe.
Mivel szembesülhetnek diákmunkásként vagy pályakezdőként a BME hallgatói? Izgalmas összeállítás a feketemunkáról az újság 7. oldalán. A cikk szerzője rávilágít a feketefoglalkoztatás okaira és következményeire. Felhívja a figyelmet arra, hogy több okból sem éri meg a bérvizsgázás vagy a bér-szakdolgozatírás, sem a megrendelőnek, sem a „szolgáltatást” nyújtónak!
„Körülbelül tízezer hallgató látogatja a központot havonta” – emelte ki a BME világszínvonalú sportközpontjának első félévéről nyilatkozó Dr. Vincze Pál. A BME Testnevelési és Sportközpont igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes hétvégén is eljönni sportolni, mivel rendkívüli akcióik vannak. A lap kérdésére beszámolt a Sportközpont legnagyobb nehézségéről: eddig nem sikerült megoldást találni arra, hogyan férhetnek el a hallgatók kényelmesen egymás mellett a pályákon és a gépeken.
Szintén az egyetemi sporttal összefüggő hír, hogy a BME Testnevelés Központja társrendezőként vett részt a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság síverseny-sorozatában Eplényben, ahonnan a műegyetemisták három ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza.
A Szkéné Színház új bemutatója: A nagy füzet, Agota Kristof első regényének színpadi feldolgozása, amelyet a 10 éve alakult Forte Társulat vitt színpadra. A társulat vezetője, Horváth Csaba nyilatkozott a társulatról és a darabról. Az egyre népszerűbb lakásszínházakról is olvashatunk a Magazin rovatban.