Hírfolyam
Felavatták a Műegyetem öt év alatt megújult csarnokát
2013. 01. 16.Elkészült a Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék DCS csarnokrészének felújítása, az ünnepélyes avatóra 2013. január 10-én került sor.
A 2012 végére befejeződött felújítást a Bácskai-Nagy Kft. (ezen belül Fülöp Gyula, a BME Lakóépülettervezési Tanszék adjunktusa) tervei alapján a Laki Épületszobrász Zrt. végezte. A kivitelezés a szakképzési hozzájárulásnak a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar részére biztosított összegéből, illetve a BME megelőlegezéséből valósult meg. A csarnokot az elmúlt években főként tárolásra használták, a felújítással azonban alkalmassá válik oktatási célokra is: a központi épületből átköltöző félüzemi labor és egy számítógépes labor befogadására. A félüzemi labor átköltöztetésének költségei előreláthatólag 200-300 millió forintra becsülhetők, amelynek forrását a Kar többek között ipari partnerei bevonásával szeretné előteremteni. A felújítás során megújult a csarnok külső homlokzata, valamint teljes üvegfalcsere és fűtés-korszerűsítés is történt.
(Fotó: Philip János)