Hírfolyam
A BME Formula Racing Team új autót épít a 2013-as Formula Student versenyre
2013. 01. 02.A BME FRT csapat tagjai 2012. december 20-án mutatták be a 2013-ban megépítendő versenyautójuk, a FREC-003-as modell terveit.
A Design Freeze 2013 elnevezésű rendezvény nagy érdeklődés mellett zajlott le a BME központi épületében. A modell a csapat harmadik elektromos hajtású autójaként az előző évek tapasztalataira támaszkodva magas műszaki színvonalat képvisel. A korábban sikeresen felhasznált technikai elemek mellett számos olyan fejlesztés valósul meg, amellyel a csapat szakmailag és a versenyek tekintetében is új szintre emelkedhet. Ezek a fejlesztések a BME FRT fennállásának legnagyobb mérnöki kihívását jelentő alapokra valósulnak meg, ami nem más, mint a Forma 1-ben is használt monocoque karbon-kompozit váz. Kedvező tulajdonságaiból adódóan a járművet érő terheléseket optimálisan veszi fel és számottevő súlycsökkentést eredményez. Ez a projekt kettős jelentőséggel bír, hiszen Magyarországon elsőként fejleszt a csapat kompozit monocoque autót, amivel komoly lépést tesz a Formula Student világának elitje felé, valamint a legkorszerűbb technológiák elsajátításával mérnökei is a leginnovatívabbak és legképzettebbek csoportjába lépnek előre.
A koncepció fontos szempontja a teljesítmény és tömeg arányának javítása, ennek megfelelően az új hajtásláncban a féltengelyek kivételével minden nagyobb alkatrész alumíniumból készül. Új kormány és egyénre igazítható pedálbox kerül az autóba, az egyedi tervezésű alumínium és karbon-kompozit felnik a rugózatlan tömeget csökkentik. A váz hátsó része kialakítása miatt könnyen leszerelhető lesz, így alkalmassá válik a párhuzamosan fejlesztett és padon tesztelt benzinmotor beépítésre is a jövőben. Ez az elektronikai elemek kompakt voltát kívánja meg, így az akkumulátor, a motorok, a motorvezérlők dobozolása és hűtése is újra lett gondolva. A villamos visszatáplálás hatékonyságának növelése szintén súlycsökkentést eredményez. Az autó büszkélkedhet majd intelligens differenciálművel is, amely a gyűjtött telemetriai adatokat felhasználva, szoftveresen valósítja meg a két motor hajtásának differenciálását. A kerekek tapadási határon tartásához a rajtautomatika nyújt segítséget.
Számos új kiegészítő elektronika is megvalósul az idei szezonban. A rádió kétirányú kommunikációt biztosít a jármű CAN-rendszere, a pilóta, valamint a pálya mentén lévő tesztcsoport között. A beérkező menetdinamikai adatok kiértékelését követően a pilóta akár menet közben is állíthat az elektronikusan vezérelhető stabilizátoron és a fékerő-elosztáson. Erre a kormányon elhelyezett gombsor és programozható kijelző szolgál. Lehetőség lesz továbbá arra is, hogy a pálya különböző szakaszain más-más beállításokat használjon a jármű.
A FREC-003 megtervezése rekordidőt jelentő négy hónap alatt zajlott. A projekt rengetek új feladatot hoz még a versenyekig hátralevő fél évben, hiszen rövidesen a gyártási folyamatok is elkezdődnek, amelyet az összeszerelés és a tesztidőszak követ. A Formula Racing Team munkáját itt lehet figyelemmel kísérni.
(Forrás: BME Formula Racing Team)