A tanáregyéniségek nemcsak tudást adnak át, inspirálnak is

Mennyire tartja fontosnak a maihoz hasonló ismeretterjesztő, figyelemfelhívó előadásokat?

Ebben az évben gyakorlatilag mást sem csinálok, csak előadásokat tartok.  Most érkeztem vissza az USA nyugati partján tartott előadássorozatról, két hét múlva indulok Kínába, ahol hat előadást fogok tartani. Az év második felében ausztriai, németországi és olaszországi előadások következnek. Ez nyilván nem kis mértékben a tudományos munka rovására megy, de van egy jól felépített csoportom, megfelelő hierarchiával, minden egyes területnek megvan a csoportvezetője, akik távollétemben is kiválóan tudják irányítani a munkát, tehát a munka nem áll meg az alatt sem, amíg én utazom és népszerűsítem ezt a szakterületet. A Nobel-díj egyedülálló esély, mert reflektorfénybe került ez a terület. Úgy gondolom, ezt kötelességünk kihasználni arra, hogy tudatosítsuk a következő generációkban: ha erre a szakterületre orientálódnak, akkor egészen komoly kérdések megválaszolásában, problémák megoldásában segíthetnek.

Időben jelentősen visszaugorva, az általános iskola után a a középiskola választása az ön döntése volt vagy a szüleié?

A középiskolával kapcsolatos döntést is én hoztam meg. Persze az ember 14 évesen a szüleivel is megbeszéli a dolgokat. Az én szüleim a saját sorsomat illetően már abban az életkorban is szabad kezet adtak nekem. A végső döntést én hoztam meg, és úgy éreztem, hogy a szükséges dolgok a móri Táncsics Mihály Gimnáziumban is rendelkezésre állnak. A nyugalom, amit a szülői otthon adott, a tény, hogy mindössze 5 perc sétára volt a gimnázium az otthontól, ideális körülményt biztosított ahhoz, hogy úgy fejlődjek, ahogy szerettem volna. A móri gimnáziumban kiváló tanáraim voltak, a KÖMAL (Középiskolai Matematikai Lapok) lapszámai már 1960-tól a gimnázium pincéjében voltak, ezeket oldottam meg évfolyamról évfolyamra otthon, családi környezetben, még hozzátéve ezzel egy kicsit ahhoz, amit tanáraimtól kaptam. Csodálatos időszak volt, mindenkinek csak kívánni tudom, hogy ilyen körülmények között tölthesse el a gyerekkorát és rakhassa le a későbbi pályafutása alapjait. 

Milyen emlékei vannak a BME-ről, az egyetemi tanárairól?

A Műegyetemen szerzett ismereteimen alapul, amit az egyetemet követő évtizedekben sikerült a csoportommal elérnem. Rendkívüli fontosságú az az alaposság, amelyre a mérnöki képzés során szert tettünk a Villamosmérnöki és Informatikai Karon. Rendkívüli jelentőségű a jövőbeli technológiák és a meglévők tovább fejlesztése szempontjából, hogy a fizika, a természet ismert alaptörvényeire alapozva a lehető legpontosabban tudjunk tervezni modern berendezéseket, mérőeszközöket, amelyekkel azután egyre pontosabban meg tudjuk ismerni a természetben lejátszódó folyamatokat és így megpróbáljuk megérteni őket. A megértésből tőkét tudjunk kovácsolni és előre tudjuk vinni a tudomány és a technológia fejlődését. Jó lelkiismerettel tudok mindenkit, aki mérnöki irányban gondolkodik, arra bátorítani, hogy válassza a BME-t. Bízzák magukat az itteni kiváló tanárokra, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó kezekben lesznek és alapos tudással felvértezve hagyhatják majd el ezt az intézményt. A képzés színvonala a tanárok hozzáállásától, lelkesedésétől függ elsősorban, én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy egészen kiváló, köztük világhírű tanáraim voltak a BME-n. Nemcsak technikai, tudományos ismeretek tanulhattam tőlük, hanem egyfajta hozzáállást és olyan mértékű lelkesedést, ami azután egész életemben végig kísért. Hajtóerő volt a különböző akadályok leküzdésekor. Egyetlen tanáromat  emelném ki, Simonyi Károlyt, aki nemcsak szerintem, hanem sokak szerint a 20. század egyik világviszonylatban is legkiemelkedőbb fizikatanára volt. Tudásáról világhírű könyvével, a „Fizika kultúrtörténetével” is tanúbizonyságot adott. Az ő órái egészen lenyűgözőek voltak, az volt az érzésünk, hogy látja az elektronokat és ahogy a fényhullámok rezegnek. Oyan folyamatokat lát, amelyek annak idején még mérhetetlenül gyors folyamatokként voltak számon tartva. Ez is inspirációiul szolgált ahhoz, hogy pályafutásom során újra és újra feltegyem a kérdést: tényleg mérhetetlenül gyorsak ezek a folyamatok, vagy valahogy talán mégis hozzájuk lehet férni? Tulajdonképpen az ő óráiból merített tudás és motiváció is szükséges volt ahhoz, hogy fel tudjam tenni magamnak a helyes kérdéseket, amelyekre pályám során a válaszokat kerestem.

Milyen volt azokban az években a Műegyetem közösségi élete?

Voltak kiscsoportos órák és persze az egész évfolyamnak egyszerre tartott előadások is.  Nemcsak az órák alatt szerzett tudásról szóltak az egyetemi tanulmányok, hanem a közösség formálódásáról is, időnként egymás segítéséről és támogatásáról. Spontán szívtuk magunkba, hogy együtt többek vagyunk mint külön-külön. Kiderült, mennyire fontos a csapatszellem, a team spirit, ami alapfeltétele a mai modern kísérleti tudományokban való sikeres előrehaladásnak.

Tervezi a műegyetemi diákok bevonását a kutatásaiba?

Igen, ugyanis a Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) finanszírozásában és tudományos hátterével létrehozzuk a Neumann János Adattudományi Intézetet, amelyben posztgraduális képzést szeretnénk elindítani, feltehetően már a jövő évtől. Nagy szeretettel várjuk a BME hallgatóit, legyenek villámosmérnökök, fizikusok, kémikusok vagy más területek új szakértői.

Végül egy Nobel-díjas esetében talán furcsának tűnő kérdés: van valami, amit visszatekintve másképpen csinálna?

A kutatásaink eredményének orvosi felhasználásával előbb kellett volna elkezdeni foglalkozni. Visszatekintve, ezt a munkát 2005-ben ugyanúgy el lehetett volna kezdeni, mint 2015-ben. Tíz értékes évet veszítettünk el. Most, hogy egy vérmintavétellel akár emberek életét menthetjük meg, úgy érzem, minden egyes nap elvesztegetett nap volt, amikor ezt nem tettük.

MB-KJ

Fotók: Geberle B.