Hírfolyam
Idén is sikeres volt az ENSZ működési gyakorlatát bemutató műegyetemi rendezvény
2019. 04. 24.35 nemzet csaknem 100 hallgatója vett részt a jelentős gazdasági, társadalmi és környezeti problémákkal foglalkozó második BME ENSZ-modell konferencián.
„A Műegyetem számára kiemelten fontos, hogy magyar és nemzetközi hallgatók közreműködésével felkaroljon olyan kezdeményezéseket, amelyekben a tudomány határterületeihez kapcsolódó különféle vélemények megértése és egyeztetése nemzetközi környezetben, konszenzusra jutva történik. Az ENSZ-modell konferencia egy ilyen esemény” – nyitotta meg a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) szervezésében megrendezett, az ENSZ különböző bizottságaiban zajló munkát a résztvevőkkel megismertető idei rendezvényt Nagy Balázs Vince nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes.
A Model UN konferencia több évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezés, amelynek keretein belül a világ számos országában rendeznek a résztvevők szerepjátékára épülő konferenciákat. Célja, hogy a megjelent fiatalok – középiskolás diákok vagy egyetemi hallgatók – egy-egy ország vagy régió társadalmi-politikai problémáiról a nemzetközi szervezet által nyújtott keretek között tárgyaljanak, vitatkozzanak, és végül megállapodjanak úgy, hogy a megoldás minden ország és tárgyaló fél számára elfogadható legyen. A BME – nagy érdeklődés mellett – második ízben adott otthont az angol nyelvű rendezvénynek, amelyre csaknem százan jöttek el: nagy részük hazánkban tanuló külföldi hallgató, de más országokból, pl. Csehországból, Indiából, Grúziából, Koszovóból, Lengyelországból, Oroszországból, Szlovákiából és Törökországból is érkeztek a programra fiatalok; volt, aki kifejezetten csak az esemény miatt látogatott a Műegyetemre. A jelentkezők a BME ENSZ-modell honlapjáról töltötték le a háttéranyagokat, amelyek segítségével felkészülhettek az általuk képviselt nemzet álláspontjának megjelenítésére. A gyakorlatban ez – mint a való életben – bizottsági munkát, üléseket, szakmai egyeztető fórumok megtartását jelentette. (Az első BME ENSZ-modell konferenciáról a bme.hu is tudósított – szerk.) |
„A műegyetemi esemény lehetőséget ad a diákoknak, hogy elméleti tudásukat a gyakorlatban is kamatoztassák. Egy-egy ország képviselőjének szerepét alakítva a fiatalok súlyos, valós társadalmi, gazdasági és környezeti problémákat ismernek meg, egyúttal kipróbálhatják magukat nemcsak tantermi környezetben, hanem az ’éleshez’ nagyon közeli vitákat szimuláló és sokszor stresszes tárgyalási pozíciókban” – ecsetelte a kezdeményezésnek a hallgatók életében és oktatásában betöltött szerepét Zilahy Gyula főszervező, a GTK nemzetközi és tudományos dékánhelyettese, aki a rendezvényen tartott köszöntésében kiemelte: a konferencia ideális helyszínének jelentősége abban is megnyilvánul, hogy a Műegyetemen a hazai és a külföldi hallgatók a különböző tudományos diszciplínákat képviselve már eddig is rendszeresen együtt tanultak, kutattak.
A konferencia szakmai programját egy csaknem 15 hallgatóból álló csapat állította össze, akiket Anirudh Bodkhe (secretary general) a Gépészmérnöki Kar (GPK) és Khushal Gabhane (director general) a Természettudományi Kar (TTK) hallgatója vezetett.
A konferencián öt testület munkáját szimulálták a résztvevők a következő témákban:
- Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának a Közgyűlése – Az elektronikai és veszélyes hulladékok felelős kezelésének a kérdései
- Gazdasági és Pénzügyi Bizottság – A hiperinfláció kezelése Venezuelában
- Közgyűlés – A kasmíri konfliktus
- Ember Jogok Tanácsa – A foglyokkal való bánásmód
- Biztonsági Tanács –Béke/biztonság Ukrajnában
A komoly és gondos felkészülést igénylő háromnapos kitartó tárgyalást komolyan vették a hallgatók, a legtöbb bizottságban sikerült is konszenzusra jutniuk. A megbeszéléseken az ENSZ bizottsági ülések érvényes szabályai szerint zajlott a munka, a vitát a testületek elnökei és elnökhelyettesi vezették. A témákat a szervező diákok választották ki aktualitásuk és a fiatalok érdeklődési köre alapján, pl. az elektronikai hulladékok ügye a GTK Környezetgazdaságtan Tanszékén zajló oktatásban részt vevő ifjak ötlete volt.
A rendezvény résztvevőinek visszajelzései: GÜNAY RASULOVA (A BME ENSZ-modell konferencia résztvevője 2018-ban): BLAGOJA STAMATOVSKI (A BME ENSZ-modell konferencia nagykövete és résztvevője 2018-ban): EKWE EMMANUEL (A BME ENSZ-modell konferencia résztvevője 2019-ben): MERYEM RHIRHAY(A BME ENSZ-modell konferencia záróünnepségének résztvevője 2018-ban): |
A konferencia záró plenáris ülésén Koltai Tamás, a GTK dékánja megköszönte a hallgatóknak a részvételt, majd értékes gondolataik, javaslataik elmélyítésére és a szakmai munka továbbvitelére buzdította a fiatalokat. „A modern technológia hasznosításánál ma már nélkülözhetetlen a gazdasági-társadalmi, és környezeti hatások mélyreható elemzése, értékelése. A technológiai fejlődés ugyanakkor egyre több esetben teszi szükségessé a nemzeteken túlmutató ellenőrzési és szabályozási rendszerek kialakítását. Ezért szimbolikus jelentőségű, hogy az átfogó társadalmi és politikai kérdésekkel foglalkozó ENSZ működését modellező rendezvényt a nemzetközi hallgatók éppen egy műszaki környezetben működő karon, a BME GTK-n szervezik meg, immár második alkalommal” – hangsúlyozta a professzor.
Zilahy Gyula elárulta, hogy a nagy sikerre való tekintettel jövőre is szeretnék megszervezni a konferenciát, emellett cél, hogy még több magyar hallgató számára tegyék azt vonzóvá. Ezen kívül őszre terveznek egy, a klímaváltozásról szóló rendezvényt, amelyen hasonló szerepjáték formájában foglalkoznának a környezetvédelem egyik legégetőbb problémájával.
TZS-GI
Fotó: BME Model United Nations Facebook-oldal