Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Ipari mentorálás tanszéki gyakorlatban

2018. 05. 07.

Vállalati partnereivel együttműködésben egyedülálló, komplex hallgatói ösztöndíj lehetőséget nyújt a VIK egyik tanszéke.

„Célunk, hogy versenyképesen, és ne csak az ipar által elvárt kompetencia, azaz a szükséges tudás és képességek, hanem tapasztalat és hozzáállás birtokában léphessenek diákjaink a munkaerőpiacra a tanulmányaik befejezésekor” – foglalták össze a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék legújabb stratégiai programjának lényegét Simon Vilmos, valamint Prónay Gábor tanszéki oktatók.

 

A VIK Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék egy évvel ezelőtt indította el a „Partnerségben az iparral” (PARIPA)  elnevezésű, három féléves hallgatói képzési és ösztöndíjprogramot, amelyben eddig 13 tanuló és 6 cég (Cloudera Hungary, Vodafone Magyarország, Magyar Telekom, NISZ – Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., BHE Bonn Hungary Electronics Kft., valamint a Morgan Stanley) vesz részt. A projektbe bekerülő fiatalok már korán magukba szívhatják a céges kompetenciákat és munkakultúrát, azaz azt tanulhatják meg, amit az egyetemen nem, miközben az együttműködéshez csatlakozott társaságok, szolgáltatók is speciális tudású, mentorált munkatársakhoz jutnak.

„Vállalati partnereink is igazolják tapasztalatainkat, miszerint az iskolapadból kikerülő ifjak ugyan magas színvonalú szakmai tudással rendelkeznek, ám pályakezdőként bizonyos soft-skill képességeikben, mint például a csapatmunka, a kommunikációs és előadói készségek, a siker és a kudarc zavartalan megélése, a felelősségvállalás következményeinek ismerete, bizonyos vezetői kompetenciák, vagy a saját érdek- és nézőpontok képviselete, még fejlődniük kell. Mindezek elsajátítása gyakorlati példák megismerésén és sokszor személyes tapasztalatszerzésen múlik. Lehetőségünkkel a eme hiányosságokat is szeretnénk orvosolni” – tudtuk meg Simon Vilmos tanszékvezető helyettestől, a PARIPA program igazgatójától.

Az ösztöndíjasoknak perspektívájuk szélesítésére kéthetente ún. „ÖNKÉP műhely” beszélgetéseket is szerveznek, amelyekre hazai vállalati és közéleti szereplőket hív meg a tanszék. A bemutatott témák palettája széles: tartott már előadást a versengés és együttműködés kettősségéről Kiss Endre, az ELTE filozófus professzora, az üzleti tervezés, a menedzsment és a műszaki követelmények közötti kapcsolat fontosságáról Szalay Zsolt, a nemzetközi Venture Capital egykori cégvezetője, pénzügyi tanácsadó, a csapatépítésről Görgényi István, az ausztrál női vízilabda válogatottat edzőként olimpiai címhez segítő szakember, de ezeken a beszélgetéseken szó esett már a filmgyártás összetettségéről, a technológiai fejlődésről, a mesterséges intelligencia dilemmájáról, a generációk közötti együttműködésről, valamint a hazai bortermelésről és a magyar bor nemzetközi piacon betöltött szerepéről is.

Az ÖNKÉP műhellyel párhuzamosan, a mindenki számára nyitott, PARIPA esteken nemzetközi színvonalú szakmai előadásokra kerül sor. Legutóbbi alkalommal Hetényi Tamás, a BHE Bonn Hungary Űr Alkalmazási Osztály vezetője volt a meghívott (előadásának a címe: Korszerű irányzatok az űrkutatási fejlesztésekben – szerk.). A szakember azt a magyar csapatot vezeti, amelyik a Nemzetközi Űrállomásra (International Space Station) is fejleszt. Az általuk tervezett fázisvezérelt antenna erősítőt még a mai napig is használják az űreszközön.

A VIK egyetemi docense kifejtette, hogy a kezdeményezésben kölcsönösen jól járnak a felek: a hallgatók, a cégek, és a tanszék egyaránt. Egyrészről a kiemelkedő képességű és motivált egyetemistáknak lehetőségük nyílik arra, hogy már diákként versenyképes és világszínvonalú kutatás-fejlesztési problémák megoldásában szerezzenek jártasságot, bejárhatnak egy vállalatot, e közben a gyakorlati munkához szükséges szakmai hozzáértésen túl menedzsment-, üzleti, pénzügyi és jogi-szabályozási tudásra tehetnek szert, amelyekkel piaci versenyképességüket növelhetik a program befejezését követően álláskereséskor. Másrészről az ipari partnereknek is kedvező mindez, mert az ösztöndíjasok személyében olyan pályakezdő mérnököket szerezhetnek, akik a szakmai tudásukat tanszéki támogatás révén már a felsőoktatásban töltött éveik alatt öntevékeny tanulással szélesítették. És egyaránt jól jár a tanszék, amelynek perspektívája bővül: az oktatók valós ipari kihívásokkal találkozhatnak, amelyeknek tapasztalatait a mindennapi pedagógiai munkába beépíthetik.

 

„A projekt és a részvételi feltételek megalapításakor próbáltunk közösen gondolkodni az ipar és a hallgatók szempontjait figyelembe véve. Arra kerestük a választ, hogy miképpen képezzünk fiatalokat, akik az iparral tökéletesen együttműködő, szakmájukban sikeres mérnökökké válhatnak majd” – ecsetelte Prónay Gábor, a VIK címzetes docense, aki beszámolt arról, hogy a havi mintegy 70.000 forintos ösztöndíjjal együtt járó programra életrajzzal és motivációs levéllel pályázhatnak a diákok, elkötelezettségükről pedig egy szóbeli meghallgatáson kell tanúbizonyságot tenniük. Az érdeklődők konkrét, a kezdeményezés ipari partnere által meghirdetett, ténylegesen létező kutatás-fejlesztési témára, megoldandó problémára jelentkezhetnek. A sikeresen pályázó fiatalt a választott szakmai területen jártas vállalati és tanszéki mentorok segítik több szemeszteren keresztül. „Az ösztöndíjasoknak minden félév végén be kell számolniuk az előrehaladásról, teljesítményüket a PARIPA programirányító bizottsága bírálja el” – hangsúlyozta a monitoring rendszer fontosságát a műegyetemi oktató. Hozzátette: a hanyagság komoly szankciókkal jár. Előfordult már az is, hogy a nagyszámú hiányzás és a feladatok elmulasztása miatt eltanácsoltak egy tanulót.

„Fontos leszögezni: a PARIPA szabályait úgy alkottuk meg, hogy a részvétel ne menjen az egyetemi tanulmányok rovására” – hangsúlyozták a műegyetemi oktatók, akik egyöntetűen azt mondták: nem tartanak attól, hogy a cégek idő előtt „elhalásszák” ezeket a tehetséges fiatalokat, mert „az ipari partnereknek is az az érdekük, hogy kiemelkedő szaktudású munkavállalókkal dolgozhassanak együtt, és ne ’utólag’, már a munkába állást követően és a cég kontójára kelljen képezni őket”.

A PARIPA szervezői úgy vélik, idővel „az új típusú szakmai program hatással lesz a tanszéki képzésre”.  Prónay Gábor és Simon Vilmos reménykednek abban, hogy a kezdeményezés lendületet adhat a tanszéki alumninak, a közösségszervezésben – és alkotásban.

Az őszi szemeszterben újabb stratégiai ipari partnerek lépnek be a programba, újabb izgalmas K+F témákkal. Jelentkezni az svilmos@hit.bme.hu címen lehet. Az új témákat augusztus végén hirdetik meg.

TZS - GI

Fotó: Takács Ildikó