Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Az újdonságok megismerésére nyitott fiatalokat várnak a DEMOLA-programok

2017. 09. 19.

Új témákat hirdetett nyílt napján a DEMOLA Budapest, amely virtuális sétával várta az érdeklődőket. Ősztől hazai és nemzetközi kreditpont is jár az innovatív ötletekért.

„A hozzánk jelentkező hallgatók megtapasztalhatják, hogy egy probléma több irányból is megközelíthető, és az akadályok kreatív megoldásokkal elháríthatók” – mondta a bme.hu-nak a DEMOLA Budapest rendezvényén Molnár Nikolett facilitátor, a szervezet őszi hallgatói nyílt napjának egyik rendezője. „Olyan diákok jelentkezését várjuk a fejlesztési programjainkra, akiket az alkotásvágy és az újdonságok megismerése motivál. Résztvevőként a fiatalok tapasztalatot szerezhetnek a csapatmunkában, a projektmenedzsmentben, ezen túl megtanulhatják, hogy hogyan beszéljenek gondolataikról egyszerűen, közérthetően” – sorolta az előnyöket a kezdeményezés egyik segítője, aki rendszerint a gyors prototipizálásra és a folyamatos visszajelzések kérésére sarkallja pártfogoltjait a programban. „Az ötletelés, a bemutató (demo) készítése és a visszajelzés fázisain, azaz az ún. „DEMOLA-cikluson” többször át kell esnie a résztvevő csapatnak, amíg megszületik a tökéletes megoldás. Utána zárásként felkészítjük őket a megbízó vagy az ipari partner előtti rövid és meggyőző prezentáció (pitch) megtartására.”

A „V1” épületben található BME Innovációs Laborban mutatták be a várhatóan ősszel induló új projekteket, amelyekben számos új téma és ipari partner jelent meg. Egyik újdonság az ún. „MiniCRM”-rendszer, amely egy már létező, a hazai kis- és középvállalkozások életét megkönnyítő folyamatirányítási szoftver. A DEMOLA partnerként működik közre ennek a programnak a továbbfejlesztésében, így arra keres vállalkozó kedvű hallgatókat, hogy az ügyfelek egyéni informatikai igényeit testreszabja.

Egy másik projektben a jövő plázáját terveznék fiatalokkal közösen, amelyhez a stratégiai menedzsment, az innováció, a marketing, az applikációk, az okos megoldások és más telekommunikációs platformok iránt érdeklődő ifjak jelentkezését várják. Segítségükkel szeretnék jobban megérteni az Y- és a Z-generáció igényeit, az eredményeket felhasználva pedig a partnerek növelnék ingatlanjaik, bevásárló központjaik értékét.

„Mentsd a menthetőt!” felhívással fordul a diákokhoz az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), amely a megújulását tervezi a hallgatók segítségével. Olyan programjavaslatokat és megoldásokat várnak, amellyel a szervezet munkatársai modern, támogató és biztonságot nyújtó környezetben dolgozhatnak.

Egy további partner, az „akadálymentes” játékfejlesztő ipar képviselője egy látássérültek által is használható videójáték kifejlesztését tűzte ki célul. Egy olyan program prototípusának létrehozására törekednek, amely teljes, szórakoztató és magával ragadó élményt nyújt a szemek „munkája” nélkül, az összes többi érzékszerv stimulálásával. A megvalósításhoz programozókat, valamint marketinget és szociális tanulmányokat folytató fiatalokat várnak.

Keresik azokat a vállalkozó kedvű fiatalokat is, akik az online keresőprogramok, mint például a Google jövőjét kutatnák. A téma kiírója egyebek mellett arra kíváncsi, hogy milyen szolgáltatásokat várnak a tanulók ezektől a látszólag ingyenes keresőprogramoktól, amelyek szolgáltatásaikért cserébe a felhasználók személyes adatait kezelik.

A DEMOLA több saját programot is indít ősszel. Az egyikben egy olyan egységes és akár virtuális felület (webshop, virtuális showroom, közösségi finanszírozás stb.) kialakítását tűzte ki célul, amelyen a hallgatók bemutatják innovatív fejlesztéseiket. Ezzel több diáktárs inspirálható majd a kreatív munkára.

„Nehéz feladatra vállalkoznak a projektjeinkre jelentkezők, ám megéri a befektetett munka, mert a hallgatók olyan ismeretekre tehetnek szert, amelyeket a tanulmányaik és a későbbi munkájuk alatt is hasznosíthatnak” – érvelt a program mellett Molnár Nikolett. Kifejtette: egy-egy feladat nehézségét az adja, hogy a hallgatók kezdetben nem ismerik egymást, ráadásul különböző szakterületeket képviselnek, ami gyakran félreértéshez, konfliktushoz vezethet, ráadásul sokan nehezen viselik a kudarcot. „Ha ezen túljutnak a diákok, innovációjukat a sajátjuknak érzik majd, és ettől az érzéstől lehetnek még jobbak a saját szakmájukban” – tette hozzá a szervező.

Az őszre meghirdetett és ténylegesen elinduló programok listáját szeptember végére véglegesíti a DEMOLA. Addig lezajlanak a felvételi beszélgetések, megismerkednek a facilitátorok az érdeklődő diákokkal, és segítenek kiválasztani a képességeikhez és elképzeléseikhez leginkább testhez álló feladatot.

A szeptemberi nyílt napra érkezők első alkalommal próbálhatták ki a készülőben lévő Demola Counter Strike pályát (népszerű e-sportág, taktikai akciójáték, amelyben a hangsúly a csapatjátékon van – szerk.), és virtuálisan körbejárhatták a DEMOLA-csarnokot, mint a képzeletbeli játék színterét. A DEMOLA-program idén is együttműködik a Gépészmérnöki Kar Gép- és Terméktervezés Tanszékével. Az „Integrált terméktervezési gyakorlat IV.” című kurzus hallgatóinak féléves feladata egy innovatív termék megalkotása a DEMOLA-ciklus felhasználásával.

A program újdonsága, hogy ettől a szemesztertől nemcsak hazai, hanem nemzetközi kreditpontok is járnak a programban való részvételért az oulu-i DEMOLA háttéregyetemének jóvoltából. Az így szerzett tanulmányi pontok műegyetemi szabadon választott kreditpontként is elszámolhatók: egy projektben való munka egy teljesített, szabadon választható tantárgynak felel meg, amelyért akár 8 kreditpontot is kaphatnak az egyetemisták.

TZS - GI

Fotó: Takács Ildikó