Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

„Teljes erőmből, hittel, lelkesedéssel folytatom”

2014. 12. 12.

A BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszékének egyetemi tanára kapta idén a Prima Primissima díjat Magyar építészet és építőművészet kategóriában.

„Szeretném megköszönni, hogy itt lehetek – mondta a kitüntetés átadón Pálfy Sándor, a BME ÉPK Urbanisztika Tanszék egyetemi tanára, aki vetélytársaival, a Prima díjat elnyert U. Nagy Gábor építésszel és Czigány Tamás építészmérnökkel állt a színpadra. „Amikor elgondolkodom azon, hogy miért én kaptam a Prima Primissimát, egy dolog jut eszembe: én vagyok hármunk közül a legidősebb.” A versenytársakat méltató szavak után Pálfy Sándor megígérte, hogy munkáját, amelyet tervezőként, tanárként és a szakma gyakorlóinak érdekeit képviselő építészként folytat, minden erejével továbbviszi.

Az Ybl-díjas építész és urbanista, az utóbbi évtizedek jelentős alkotója, a kitüntetést a kortárs magyar építészetre gyakorolt jelentős hatása és olyan kiemelkedő munkái elismeréseként kapta, mint a főváros II. kerületében a Csejtei utcai lakópark három épülete, a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda bővítése, a szombathelyi Arena Savaria, a lágymányosi Info Park C jelű irodaépülete és a Budapest I. kerületében található Alsó-Víziváros rendezési terve. (a primissima.hu nyomán)

A Prima Primissimát 2003-ban alapították, küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé azok kitüntetésével, akiknek teljesítménye, emberi tartása és értékrendje követendő.

Pálfy Sándor életrajza és munkássága
1948-ban született Budapesten. 1966-ban építőipari technikusként végzett az Ybl Miklós Építőipari Technikumban, 1972-ben okleveles építészmérnök diplomát szerzett a Műegyetemen, 1978-ban pedig befejezte tanulmányait a BME-MÉSZ Mesteriskolában. 1999-ben DLA fokozatot szerzett, 2001-ben habilitált, 2002-től egyetemi tanár. A Műegyetemen végzett oktatói tevékenysége pályafutásának évtizedeket felölelő időszaka. 1993 és 1995 között tervezésoktatást tanított a BME Lakó- és Középülettervezési Tanszékein, 1998 és 2002 között Diplomabizottsági tag volt a Középülettervezési Tanszéken, 2002 óta témavezetőként tagja a BME Építőművészeti Doktori Iskolának. 2003-tól egyetemi tanár az Urbanisztika Tanszéken, ahol 2005 és 2012 között tanszékvezető volt.
1990 óta város-karakterológiai kutatásokra épülő városrendezési terveket készített, közreműködött a karakter-metodika kialakításában, valamint a területi jellegű értékvédelmi módszerek kidolgozásában. 1996 óta az építészeti érték értelmezése, 2002 óta pedig a városépítészet területén végez kutatásokat.
Szakmai, tudományos és művészeti munkássága elismeréseként, számos díjban és kitüntetésben részesült. 1986-ban Ybl Miklós díjat nyert középületek tervezéséért, 1998-ban Budapest Építészeti Nívódíjat, ’99-ben pedig Pro Architektura díjat kapott a Csejtei utcai lakóparkért. 2005-ben XI. kerületi Pro Architektura díjjal tüntették ki az Infopark C épületéért, 2007-ben szintén Pro Architekturát kapott az Aréna Savaria Sportcsarnokért. 2014-ben, kimagasló építésztervezői, oktatói és tudományos tevékenysége elismeréseként, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Az eseményről a bme.hu is beszámolt.
Pálfy Sándor tagja többek között a Magyar Építőművészek Szövetségének, a BME Habilitációs és Doktori Bizottságának, valamint a Magyar Építész Kamara elnökségének.
Forrás: http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/3221

 - HegA -

Fotók forrása: epitomuvesz.hu, nol.hu