Hírfolyam
Magyar részvételű program a legjobb nukleáris oktatási kurzusok között
2014. 02. 04.A Nuclear Energy International Journal különdíját nyerte a BME Nukleáris Technikai Intézet részvételével zajló nemzetközi EERRI oktatási program.
Az elmúlt években több fejlődő ország jelezte, hogy atomenergiát is szeretne használni növekvő villamosenergia-igényének kielégítésére – ismertette Sükösd Csaba, a Nukleáris Technika Tanszék címzetes egyetemi tanára. Ennek azonban előfeltétele az üzemeltető személyzet megfelelő minőségű képzése, amelynek mindkét elemét, az oktatást és üzemi tréninget is biztosítani kell – hangsúlyozta a szakember. Sok ilyen országnál nehézségekbe ütközik oktató- vagy kutatórektorokhoz történő hozzáférés, akár egyetemi képzésről, akár pedig alacsonyabb szintű, műszaki segédszemélyzet képzéséről van szó – magyarázta Sükösd Csaba. Ezt az igényt felismerve jött létre 2008-ban a European Research Reactor Initiative (EERRI) – a Közép-Európai Kutató Reaktorok Együttműködési Kezdeményezése – a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szervezési és anyagi támogatásával. A Nukleáris Technikai Intézet oktatója hozzátette, hogy létrejötte óta már hat sikeres tanfolyamot szerveztek, amelyekről a résztvevők nagyon pozitív visszajelzéseket adtak. A program folytatódik, 2014-re már újabb két kurzusra lehet jelentkezni.
A Nuclear Energy International tekintélyes nemzetközi szakmai lap, amely évente öt kategóriában díjazza a nukleáris területen legjobbnak ítélt oktatási és tréning programokat. A 2013-ban érkezett 40 pályázat értékelése során a rangos nemzetközi zsűri különdíjjal jutalmazta az Eastern European Research Reactor Initiative (EERRI) képzési programot, amelynek résztvevői négy ország hat kutatóreaktorában – többek között a BME Oktatóreaktorában is – tanulnak.
A nemzetközi zsűri tagjai:
|
Sükösd Csaba elmondta, hogy a tanfolyam résztvevői a BME NTI-ben előadások keretében sajátítják el az elméleti szakmai ismereteket, és az Oktatóreaktoron végzett laboratóriumi gyakorlatok keretében szerzik meg a hatékony nukleáris mérnöki munkához szükséges gyakorlati tudást.
A kurzus Bécsben kezdődik és ér véget, a résztvevők pedig még legalább két ország kutatóreaktorain dolgoznak. A kurzus tárgyai között megtalálható a reaktorfizika, a reaktorszabályozás és műszerezés, valamint a reaktorbiztonság. Továbbá a Monte-Carlo szimulációs programok segítségével végzett zónatervezés, sugárvédelem, vészhelyzet elemzés és lakossági kommunikáció is. A BME Nukleáris Technikai Intézet mellett a kurzusban még a következő – kutatóreaktorral rendelkező – intézmények vesznek részt:
|
Nagy nemzetközi elismerést jelent, és várhatóan még tovább nő a program iránt a nemzetközi érdeklődés – értékelte végül az eredményt Sükösd Csaba, a Nukleáris Technika Tanszék címzetes egyetemi tanára.
-BK-
Fotó: BME NTI