Hírfolyam
Koszorúzással emlékeztek József nádorra, a Műegyetem egykori mecénására és névadójára
2018. 03. 08.Az ünnepségen József Nádor-díjat, az Egyetemi BME ösztöndíjat (EBME), valamint a BME Sport Ösztöndíjat adták át a Műegyetem hallgatóinak.
„József nádor, aki a Habsburg-ház magyar, vagy nádori ágának megalapítója volt, tisztségét több mint ötven éven keresztül látta el. Hosszú politikai és közéleti tevékenységének köszönhetően rendkívüli népszerűségre tett szert a korabeli Magyarországon” – fogalmazott Józsa János rektor a Műegyetem egykori névadójának szobránál tartott koszorúzási ünnepségén. Az akadémikus kiemelte, a Budára költözött, magyar nyelvet könnyen elsajátító politikus számos reformot szorgalmazott, de bőkezű támogatása révén hozzájárult a Nemzeti Múzeum, a Pesti Városi Német Színház és a Magyar Tudományos Akadémia megszületéséhez is. Hangsúlyozta: a főherceg egész életét végigkísérte a hazai műszaki képzés előrelendítéséért végzett áldozatos tevékenysége.
„A történelem sokféle viszontagságát túlélve öröm, hogy a BME és a Habsburg-család kapcsolata jó ideje erős. Immár két évtizede a József Nádor Emlékérem a legmagasabb kitüntetésünk azoknak, akik életük munkásságával az egyetemért különlegesen sokat tettek, míg a József Nádor-díjban a köztársasági ösztöndíjat nyert hallgatók legjobbjai részesülnek” – nyomatékosította az intézményvezető.
„Ükapám hősiesen bátor ember volt, ám ez nem csupán a katonai erényeket jelenti: hűséges maradt elveihez akkor is, amikor ezért nem szerették” – mondta Habsburg Mihály, felhívva a figyelmet arra, hogy a magyarokért mindenkor kiálló nádor itthon nagy népszerűségnek örvendett vidéken tett útjainak, helyismeretének és a közügyek iránti elkötelezettségének köszönhetően, a bécsi udvarban viszont sokan kritizálták és támadták. „Úgy kell ismerni az országot, mint a saját zsebeimet” – idézte jeles családtagjának szavait, hozzátéve, hogy ükapja érdemei a mai, értékválságban szenvedő világban is iránymutatásul szolgálhatnak a politikusoknak, és más közszereplőknek.
A főherceg örömét fejezte ki, hogy a koszorúzással idén immáron 20. alkalommal emlékeznek elődjére a Műegyetemen.
A bensőséges hangulatú megemlékezésen Habsburg Mihály és Habsburg György a család, Józsa János rektor és Barta-Eke Gyula kancellár pedig az Műegyetem képviseletében helyezett el koszorút a BME központi épületének szobránál. Az ünnepségen részt vett Fodor István, a BME konzisztóriumának elnöke, rektorhelyettesek, dékánok, dékánhelyettesek, kancellárhelyettesek, valamint József Nádor-díjas hallgatók is.
József nádornak három feleségétől öt gyermeke maradt életben (további három kiskorában meghalt). Első felesége Alexandra Pavlovna Romanova orosz nagyhercegnő volt, másodszor Hermina Anhalt-Bernburg-Schaumburg-Hoym-i hercegnőt vezette oltár elé (tőle született István fia, aki Magyarország utolsó nádora volt 1847-1848-ban). Harmadik házasságát Mária Dorottya württembergi hercegnővel kötötte, ebből a frigyből származik Habsburg Mihály dédnagyapja, József Károly Lajos főherceg is, aki 1869-1905-ig a Magyar Királyi Honvédség főparancsnokaként szolgált. |
„Az, hogy most itt állhattok, elsősorban a ti érdemetek. Kemény, kitartó munkátoknak köszönhető, hogy nemcsak a tanulmányokban jeleskedtetek, hanem szakmai, tudományos és sportban is kiemelkedő teljesítményre vagytok képesek” – méltatta a József Nádor-díjazottakat Krisztián Dávid, az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) elnöke. Hozzáfűzte: „büszkék vagyunk rátok, hogy öregbítitek az egyetem hírnevét, nemcsak hazánkban, hanem az egész világon”.
József nádor 1847. január 13-án hunyt el. Az 1796-os pozsonyi országgyűlésen választották meg a rendek közfelkiáltással a Magyar Királyság nádorává, ami annak idején a király utáni legmagasabb közjogi méltóságnak számított. A reformok mellett elkötelezett és magyarul is beszélő nádor már életében a Habsburg-család legnépszerűbb tagja volt hazánkban. V. Ferdinánd 1844. június 12-én írta alá az Ipartanoda létrehozásáról szóló rendeletét, amelyet a mindvégig buzgón pártoló nádorról neveztek el. Az ezt kérvényező levélben a pestiek így fogalmaztak: „...az egész birodalomra nézve szerzett tündöklő érdemei a pesti műipartanoda s illetőleg ez intézet számára felállítandó épületnek Nádor Ő Fensége magas nevével díszítése által is örökíttessenek.” 1846. november 1-jén József Ipartanoda néven nyitották meg az intézményt, amely 1856-tól József Polytechnicum néven működött. Az 1871/72-es tanévet a Műegyetem önálló intézményként, Királyi József Műegyetem névvel kezdte meg. 1934-ben a Műegyetemet összevonták a soproni Bányászati és Erdészeti Főiskolával, az Állatorvosi Főiskolával, a Tudomány Egyetem Közgazdasági, illetve Mezőgazdasági Karával. Az így létrejött intézmény neve 1949-ig Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lett. József nádor mellszobrát 1912-ben avatták fel a központi épületben. A műalkotás, amelyet Turi Jobbágy Miklós szobrászművész készített, a második világháború idején eltűnt, csak jóval később, 1997-ben bukkantak rá véletlenül az egyetem pincéjében. A letört és elveszett márványfejet Bodó Csaba szobrászművész, a BME OMIKK néhai munkatársa alkotta újra. A mellszobrot 1999-ben ünnepélyes keretek között helyezték vissza régi-új helyére. Az óta a család és az egyetem minden évben megemlékezik József nádorról, aki „Habsburgnak született és magyarnak halt meg.” |
A hagyományokhoz híven József Nádor-díjjal jutalmazzák a legmagasabb pontszámmal köztársasági ösztöndíjat elnyert hallgatókat, karonként egyet. Az emlékérmet, az oklevelet és a Műegyetem – A történeti Campus című könyvet a díjazottak Habsburg Mihálytól, valamint Józsa János rektortól és Barta-Eke Gyula kancellártól vették át.
Építőmérnöki Kar | Nagy Eszter Dóra |
Gépészmérnöki Kar | Sárdy Gábor |
Építészmérnöki Kar | Müller Anna |
Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar | Tóth Gábor |
Villamosmérnöki és Informatikai Kar | Táczi István |
Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar | Berczeli Miklós |
Természettudományi Kar | Orosz Gergely Imre |
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar | Horváth Andrea |
Az Egyetemi BME (EBME) ösztöndíjjal azokat a diákokat ismerték el, akik kiváló tanulmányi eredményük mellett kimagasló szakmai és tudományos tevékenységet végeztek. Az egyetemi BME ösztöndíjakat Józsa János rektor, Barta-Eke Gyula kancellár és Krisztián Dávid EHK elnök adta át. A nyertesek oklevelet és „A Műegyetem – A történeti campus” című könyvet kapták, valamint az őszi félévben 5 havi ösztöndíjban részesülnek.
Gépészmérnöki Kar | Tóth Zsófia |
Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar | Farkas Balázs |
Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar | Tóth Gábor |
Villamosmérnöki és Informatikai Kar | Mezei Adrián Zsombor |
Villamosmérnöki és Informatikai Kar | Pintér László |
Villamosmérnöki és Informatikai Kar | Sik Tamás Dávid |
Villamosmérnöki és Informatikai Kar | Csondor Bálint |
Villamosmérnöki és Informatikai Kar | Táczi István |
Villamosmérnöki és Informatikai Kar | Veres Dániel |
Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar | Berczeli Miklós |
Természettudományi Kar | Bősz Emília |
A sportban kiemelkedően teljesítő hallgatók között a BME Sport Ösztöndíját osztották ki. Az átadók voltak: Józsa János rektor, Barta-Eke Gyula kancellár, Hellner Szelina, a Testnevelési Központ igazgató-helyettese, és Krisztián Dávid, az EHK elnöke. A nyertesek oklevelet kaptak, az őszi félévben pedig ösztöndíjban részesülnek.
Atlétika |
|
Atlétika - futás |
|
Atlétika – rúdugrás |
|
Atlétika / Tájékozódási futás |
|
Biatlon |
|
Birkózás |
|
Cheerleading |
|
Erőemelés |
|
Evezés |
|
Judo |
|
Karate |
|
Kempo |
|
Kenu |
|
Kézilabda |
|
Országúti Kerékpár |
|
Ökölvívás |
|
Quadrathlon |
|
Rögbi |
|
Röplabda |
|
Sárkányhajó |
|
Sportlövészet |
|
Szinkronkorcsolya |
|
Súlyemelés |
|
Szörf |
|
Tájékozódási futás |
|
Tájfutás |
|
Teremröplabda |
|
Tollaslabda |
|
Triatlon |
|
Úszás |
|
Vitorlázás |
|
Vívás |
|
Vízilabda |
|
HA - GI
Fotó: Philip János