Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Újra együtt: személyesen vehetnek részt vendégeink a BME Kutatók Éjszakáján!

2021. 09. 17.

Látványos és érdekfeszítő programok sora várja a látogatókat a kétnapos országos rendezvénysorozat műegyetemi állomásain.

A Műegyetem ebben az évben 17. alkalommal csatlakozik a Kutatók Éjszakája tudománynépszerűsítő rendezvénysorozathoz, amelynek főszervezője a Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont (RSCDI).

A két napos esemény előreláthatólag a személyes jelenlétre épülő programokból áll majd. A járványhelyzet miatt tavaly a virtuális térben biztosított rendezvények tapasztalatai viszont azt mutatták, hogy számos látogató nagyon örült az online lehetőségeknek. A jövőben ezért a szervezők igyekeznek e módon bővíteni a hagyományos programokat még akkor is, ha nem lesznek korlátozások.

Ezúttal is számos izgalmas, látványos előadással, szakmai bemutatóval és kísérlettel készülnek a szakemberek a tudomány újdonságai, valamint a kutatói életpálya iránt érdeklődők számára a 2021. szeptember 24-25-i eseményen.

Az országos eseménysorozat továbbra is ingyenes, ugyanakkor néhány bemutató látogatása előzetes regisztrációhoz kötött. Így lesz ez a Műegyetemen is, ezért érdemes mielőbb tájékozódni a programokról. A BME rendezvényeinek kínálata folyamatosan frissül: ezen a linken kaphatnak az érdeklődők további információkat.

A rendezvényeken csak Covid-igazolvány (védettségi igazolvány) bemutatásával vehetnek részt az érdeklődők!

A Műegyetem ezúttal is szervez hagyományosan nagy érdeklődésre számot tartó programokat: lesznek a kémiával, a fizikai vagy mérnöki tudományokkal, a járművekkel összefüggő előadások, a laborokban pedig látványos ismeretterjesztő kísérletekkel várják a látogatókat. Mindezek mellett a BME újdonságokkal is készül: ajánlónkban ízelítőül válogattunk néhány programot.

A Gépészmérnöki Kar ˙(GPK) Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika (MOGI) Tanszékének optikai laborjai hosszú évek óta szerepelnek a Kutatók Éjszakája programjaiban. A „Milyen színben látjuk a világot?” című előadás mellett a színtévesztésről, valamint a rendellenesség méréséről és a korrekció speciális módjairól – például szemüveg – hallhatnak előadásokat a látogatók. Emellett az elektronikus megjelenítőkön – mobiltelefon, televízió, projektor – lévő színek működésébe is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők.

A BME GPK Áramlástan Tanszéke ezúttal is a Kármán Tódor Szélcsatorna Laboratóriumban mutatja be az áramlástan látványos és érdekes világát.

Többek között az önvezető járművek világába vezetik be vendégeinket a Közlekedési és Járműmérnöki Kar (KJK) Közlekedés- és Járműirányítási Tanszékének szakemberei. Az Ön vezet vagy „önvezet”?” című előadásukban megvilágítják, mit érdemes tudni a járművek automatizálásának jelenlegi trendjeiről, valamint az új technológia etikai kérdéseiről.

A tanszék másik bemutatóján a virtuális önvezető és valós kisautók versenyének izgalmait élhetik át a REFORMula Challenge programon.

A KJK Gépjárműtechnológia Tanszéke is több érdekességgel készül: a porágyas lézersugaras fém 3D nyomtatást, a nagysebességű- és hőkamerás vizsgálatok eszközeit és alkalmazási lehetőségeit, valamint a szenzorfúzión alapuló 3D detektor rejtelmeit ismerhetik meg látogatók.

A KJK Vasúti Járművek és Járműrendszeranalízis Tanszék munkatársai is széleskörű kutatásokat folytatnak. Az elektromos hajtás erősen terjed az egyéni közlekedésben a rollertől egészen a személygépjárművekig: a témával foglalkozó előadáson szó esik a villanymotorokról, az energiatárolás, a hajtáslánc és a fűtés problémáiról.

A tanszék másik előadása a haszonjármű (busz, teherautó) kereke lszabadulásának problémakörét járja körül, egy másik programon a koponyaimplantátumok modellezésének  kérdéseivel is megismerkedhetnek vendégek.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) programjai között nem maradhatnak el az izgalmas kémiai kísérletek: a Szent-Györgyi Albert Szakkollégium  lelkes hallgatói több kisebb, egyszerűbb kísérlettel, valamint a Ch épület előtti látványos bemutatóval örvendeztetik meg a látogatókat.

A „Molekulák - tényleg a sötét oldalon?” című előadás pedig új szemszögből mutatja be a mérgeket, a mérgező növényeket, a harci anyagokat és a kábítószereket. Angol nyelvű előadás mutatja be a szén-dioxid levegőből való megkötésének kihívásait.

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszékének szakemberei az 1946-ban hazánkban lejátszódó hiperinfláció  okait és a mindennapi élet megpróbáltatásait mutatják be előadásukban.

Évszázados hagyománya van, hogy az újabb médiát a régi művelői és/vagy fogyasztói rosszabbnak, károsnak vagy éppen a társadalomra veszélyesnek tartják. A Szociológia és Kommunikáció Tanszék munkatársának előadása a YouTube-hoz és a TikTok-hoz hasonló eszközök iránti félelmek hátterét tárja fel.

A Természettudományi Kar (TTK) ezúttal is számos programmal készül: a természet néhány látványos mintázatának matematikai hátterétől kezdve érdekes matematikai kísérleteken  át a kvantumos összefonódás jelenségéig sok izgalmas kérdést válaszolnak meg az érdeklődők számára az Analízis Tanszék szakemberei. A kvantumszámítógép programozásának  rejtelmeit az Elméleti Fizika Tanszék oktatói mutatják be.

A TTK Kognitív Tudományi Tanszék szintén évek óta résztvevője a rendezvénynek: ezúttal a hétköznapi gondolatolvasástól  az agysérülésnek a prospektív memóriára  való hatásán át a Neuropszichológia és Megismerés kutatócsoport munkájáig sok érdekes témával készülnek az emberi agy és emlékezet elképesztően összetett működését megismerni kívánók számára.

A TTK ezúttal is bepillantást nyújt az érdeklődőknek az országban egyedülálló – idén 50 éves – oktatóreaktor  működésébe.

A Wigner Jenő Szakkollégium Kísérleti Körének tagjai fizikai kísérleteket mutatnak be.

A Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszéke „Miért recseg az autórádió?” című előadásában egy gépjármű elektronikája üzembiztos működésének kérdéskörét mutatja be. A jövő okos autói és az 5G hálózatok  szövevényes felhői közötti kapcsolatokat pedig a Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék (HIT) szakemberei ismertetik.

A BME büszke kisműholdas sikereire, amely a világsajtót is bejárta: a rendezvényen lehetőség nyílik az érdeklődők számára a földi műholdvezérlő állomás  látogatására.

Hagyományos program a nagyfeszültségű laboratórium látogatása, ahol a villamosság izgalmas és látványos jelenségeit figyelhetik meg a vendégek.

A Simonyi Károly Szakkollégiumot  elkötelezett villamosmérnök hallgatók alkotják. A Kutatók Éjszakája látogatói megismerhetik az itteni szakmai életet, a fejlődési lehetőségeket és az itt előállított robotikai, elektronikai és informatikai érdekességeket.

Az építőmérnöki tevékenység szorosan kapcsolódik a vízhez. Az Építőmérnöki Kar (ÉMK) Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék programja során az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a karon folyó, Dunával kapcsolatos kutatásokba, de lehetőség van rá, hogy mikroszkópon át láthatóvá váljon a víz láthatatlan világa a Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék kutatóinak jóvoltából.
 

A Duna mellett maradva az Építőmérnöki Kar Hidak és Szerkezetek Tanszéke hídlátogatást is tervez, melynek keretében a látogatóknak lehetőségük van bemenni az Erzsébet híd lehorgonyzó kamrájába, ahol kézzelfogható módon ismerhetik meg a híd szerkezeti érdekességeit.

Mindezek mellett az Építőanyagok és Magasépítés Tanszék Anyagvizsgáló Laboratóriumának mindennapi működésébe is betekintést nyerhetnek a látogatók, és megismerheti az itt zajló legújabb kutatásokat is.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

HA-TZS

Fotó: Kutatók Éjszakája