Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

„Az oktatás, a kutatás és az újító innováció egyszerre jelen van egyetemünkön”

2021. 09. 06.

Ünnepélyes keretek között és prominens vendégek jelenlétében elkezdődött a Műegyetem 240. tanéve.

A BME első elődintézményének közel két és fél évszázados alapítási évfordulóját és a Műegyetem mintegy negyed évezredes történetét is ünnepli 2021 szeptemberétől.

„Az oktatás, a kutatás és az újító innováció egyszerre jelen van egyetemünkön, hiszen a BME jövőformáló egyetem, közel két és fél évszázada határozzuk meg azokat a technológiai és műszaki újításokat, melyek hazánk és sokszor a világ működését formálják” – hangzott el Czigány Tibor, a BME rektora tanévnyitón elhangzott köszöntő beszédében. Az egyetem első éves hallgatóit az alábbi szavakkal üdvözölte: „Legyenek büszkék arra, hogy felvételt nyertek a Műegyetemre, hiszen a BME-n kiemelkedően magas a felvettek átlagpontszáma. Egyetemünk nemzetközi elismertsége, a nemzetközi rangsorokban elfoglalt helye is imponáló, mert a világ egyetemeinek első 5%-ban vagyunk. Nem véletlen, hogy 3000 külföldi hallgató tanul nálunk, és számuk évről-évre növekszik.”

A Műegyetemi Kórus által előadott „Gaudeamus igitur” dallamára vonult be az ünnepi tanévnyitó elnöksége.

Jelen voltak: házigazdaként Czigány Tibor, a BME rektora, Kotán Attila kancellár, díszvendégként Habsburg György főherceg, nagykövet, a Műegyetem díszpolgára, Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, Orosz Anna, Újbuda alpolgármestere, Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke és a Pro Progressio Alapítvány elnöke, Bendzsel Miklós, a Magyar Mérnökakadémia elnöke, Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.

A rendezvényen jelen volt továbbá: Dale A. Martin, az EELISA, Európai Egyetemek Szövetsége elnöke, Hajtó Ödön, a Műegyetem ’56 Emlékbizottság elnöke, Komáromi László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese, Jakab Roland, a Műegyetem Támogatói és Baráti Köre elnöke, Péceli Gábor, a BME korábbi rektora, Levendovszky János tudományos és innovációs rektorhelyettes, Csiszár Emília nemzetközi rektorhelyettes, Bihari Péter oktatási rektorhelyettes, Pálfalvi András kancellárhelyettes.

A karok vezetését képviselte: Rózsa Szabolcs, az Építőmérnöki Kar dékánja, Orbulov Imre, a Gépészmérnöki Kar dékánja, Alföldi György, az Építészmérnöki Kar dékánja, Szarka András, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánja, Charaf Hassan, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja, Varga István, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja, Aszódi Attila, a Természettudományi Kar dékánja és Koltai Tamás, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja.

Emellett jelen volt: Nyulászi László, az Egyetemi Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács elnöke, Lengyel László, a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ igazgatója, Pál Tamás kancellári kabinetfőnök, Merkei Dóra, az Egyetemi Hallgatói Képviselet alelnöke.

Az eseményt online is követhették az érdeklődők, a rövid összefoglalót pedig itt tekinthetik meg.

A tanévnyitó ünnepség díszvendége volt Habsburg György főherceg, nagykövet, a Műegyetem díszpolgára, aki a rendezvényen elmondott beszédében az egyetem történetének a családjához köthető mérföldköveit gyűjtötte egybe. Kiemelte: a Műegyetem az elmúlt évszázadokban a magyar gazdasági fejlődés és műszaki újítások létrehozásának hajtóerejét adta a tehetségek képzésével, és az intézmény jelentősége egyre nő a nemzetközi innovációs együttműködésekben. Habsburg György a Műegyetem díszpolgáraként, valamint az intézmény alapításakor a magyar mérnökképzést felkaroló és támogató Habsburg-család képviseletében is szólt a Műegyetem közösségéhez és kívánt sikeres tanévet az egyetem hallgatóinak és oktatóinak.

A Műegyetem első elődintézménye, az 1782. augusztus 30-án létrejött Institutum Geometrico-Hydrotechnicum volt az első olyan polgári mérnökképző intézet Európában, amelyben egyetemi szervezetben oktatták a műszaki tudományokat. Ez az intézmény 1856-tól – a műszaki felsőoktatás fejlesztését szorgalmazó és jelentősen támogató – Habsburg József nádor nevét viselte, majd 1871-ben egyetemi rangot kapott, belőle fejlődött ki a mai Műegyetem. A BME az ünnepi tanévben számos eseménnyel emlékezik az elmúlt évszázadok eredményeire. A BME240 eseménysorozat rendezvényeiről a „240 éves a Műegyetem” oldalon, valamint a BME intézményi híroldalán és eseménynaptárában  tájékozódhatnak az

Kotán Attila kancellár  beszédében a jelenlét és a részvétel lehetőségét emelte ki, ami a járvány miatti másfél éves bezártság után új lendületet adhat. Beszélt az egyetem előtt álló fejlesztési feladatokról, amit a „BME Science Park” program foglal össze. A Műegyetemen új Innovációs és Fejlesztési Központ épül, Balatonfüreden megnyílik a BME Tudásközpontja, a kampuszon K+F célú 5G hálózat létesül. Az infrastrukturális fejlesztések jelentősége mellett hangsúlyozta a szervezeti és működési struktúra korszerűsítését is, mint az egyetem versenyképességének fontos elemét.

A kancellár beszédét követően az elsőéves hallgatók fogadalomtétele következett. Az intézmény legújabb növendékei képviseletében a fogadalomtételnél Csermely Ábel, a Gépészmérnöki Kar mechatronikai mérnöki alapszakos, első éves hallgatója volt jelen az emelvényen. A fogadalomtétel közben valamennyi kart egy-egy diák képviselt az egyetem jogarát megérintve.

A felsőbb évesek nevében Merkei Dóra, az Egyetemi Hallgatói Képviselet alelnöke köszöntötte az ifjú hallgatókat.

A tanévnyitó eseményt a Szózat zárta, majd az elnökség a kórus „Vivat Academia” dalára vonult le. Az elsőéves hallgatók ezt követően a kari tanévnyitó ünnepségekhez csatlakoztak.

Az ünnepi tanévben a BME-n született találmányokat, újításokat és a műegyetemi kiválóságokat bemutató látogatóközpont létrehozását készíti elő az intézmény, amelynek tervezésére hallgatói pályázatot hirdettek a tanévnyitó ünnepségen.

A Műegyetemi Látogatóközpontban 2022 májusától megtekinthetők lesznek a BME-hez kapcsolódó kutatási eredmények, érdekességek és egyetemtörténeti mérföldkövek. „A kezdeményezés megvalósításába bevonjuk hallgatóinkat, ezért szeptember 3-án hallgatói pályázatot jelentettünk meg a Látógatóközpont tervezésére. Várjuk a leendő építészektől a vegyészekig, a közgazdászoktól a gépészekig, az informatikusoktól az építőmérnökökig a pályázókat, hogy együtt fogalmazzák meg azt a gondolatot, amely köré a központ szervezhető. A pályázaton csak olyan, legalább két főből álló hallgatói csapatok indulhatnak, amelyek diákjai legalább két különböző műegyetemi karon tanulnak” – hívta fel a figyelmet a pályázati lehetőségre Czigány Tibor rektor.

(A felhívás részlete a bme.hu bejegyzésében olvashatók – szerk.)

 

Az eseményen megnyitották a leendő Látogatóközpont vendégkönyvét is, amelynek első bejegyzését Habsburg György főherceg, nagykövet írta.

 

TZS-HA

Fotó: Geberle B.