Hírfolyam
„A kritikus tömeg a magas színvonalú képzést nyújtó szakembereket is jelenti"
2021. 06. 15.Fél évszázados a magyar felsőoktatás egyik legnagyobb értékű oktatási-kutatási nagyberendezése, a BME Oktatóreaktor.
„Az oktatóreaktor félévszázados története a Műegyetem ipari szerepvállalásának jelentős példája, a kapcsolódó, hazánkban egyedülálló képzések indításával és az iparág hazai jövőjét is megalapozó kutatásokkal” – köszöntötte Józsa János, a BME rektora a létesítmény ötven éves fennállását ünneplő konferencia közönségét. Mint fogalmazott, a nukleáris tudományokkal és technológiával foglalkozók „nagy családja” találkozott most, visszaemlékezve az elmúlt évtizedek sikeres együttműködésére és hitet téve az elkövetkező együttmunkálkodás mellett.
A rektor rámutatott, a korabeli döntéshozók bölcsességét dicséri, hogy igyekeztek összekapcsolni a magas szintű oktatás és az ipar igényeit: mindezek az elvek ma is meghatározzák a létesítmény működtetését.
Józsa János kiemelte, a nukleáris területen az egyetem presztízsét nagy mértékben növelő képzési kínálatot nem tudták volna – a nemzetközi piacon is egyre értékesebb – nukleáris menedzsment szakkal bővíteni a tanreaktor nyújtotta gyakorlati lehetőségek nélkül.
„A hazai villamosenergia-termelés felét atomerőműben állítjuk elő, amelynek alapfeltétele a hazai szakember-utánpótlás, valamint kutatásfejlesztés és innováció. Ehhez kulcsfontosságú a ma ünnepelt BME oktatóreaktor és a kapcsolódó képzések” – mondta köszöntőjében Süli János, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős miniszter. Hozzátette, a Paksi Atomerőmű beruházás szükségességét annak idején az olajválság gyorsan bizonyította: manapság az ország újraiparosítása révén hazánkba települő vállalatok plusz energiaigényét kell kitermelni, ami nem lenne lehetséges az atomerőművek nélkül. Rámutatott, nemcsak az új blokkok megépítésekor és üzembe helyezéskor lesz szükség a magas szintű mérnöki tudásra, hanem a jövőben, a megújuló energiaforrások és meglévő rendszerek összehangolásánál: e tudást pedig nem lehet megszerezni korszerű oktatás nélkül.
Magyarország időrendben második, teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű nukleáris létesítményének 50 éves „születésnapját” egy hibrid rendezvénnyel ünnepelte meg a Műegyetem. A BME E épületének előadójában megtartott ünnepségen a nukleáris szakterület oktatásának, valamint a kutatásnak és az iparnak szinte minden szereplője képviseltette magát. Köszöntőt mondott Süli János, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős miniszter, Gulyás Tibor, innovációért felelős helyettes államtitkár, Mihail Csudakov, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgató-helyettese (felvételről), Elter József, a MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgató-helyettese, Lenkei István, a Paks2 Zrt. vezérigazgatója, Hullán Szabolcs, az Országos Atomenergia Hivatal megbízott főigazgatója, Horváth Ákos, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója. Az ünnepséget felvételről itt tekinthetik meg. |
A BME Oktatóreaktora 1971 júniusa óta szolgálja a nukleáris gyakorlati oktatást és képzést. Az elmúlt 50 évben a reaktor folyamatosan a legfontosabb felsőoktatási, az elméleti mellett gyakorlati ismereteket is nyújtó képzőhely az országban és a régióban egyaránt. Sok ezerre tehető azoknak a fizikusoknak, energetikai és egyéb mérnököknek a száma, akik az oktatóreaktorban sajátíthatták el az atomenergetika és a nukleáris technika biztonságos alkalmazásának részleteit. A létesítmény külön büszke arra, hogy több mint 350 reaktortechnikai szakmérnök, az iparban vezető szerepeket betöltő szakember képzésében játszott kiemelkedő szerepet.
A magyar nukleáris iparban dolgozó közép- és felsővezetők szinte kivétel nélkül részt vettek műegyetemi alap- vagy mesterképzésben, illetve itteni szakirányú továbbképzésben, amelynek gyakorlati részeit az Oktatóreaktornál végezték el. Az ünnepségen megszólalók közül többen felidézték, a létesítményben élték át először a „reaktorélményt.” Mivel a világon – így Európában is – egyre kevesebb dedikáltan oktatási célú reaktor működik, az oktatói-kutatói műhely szerepe a nemzetközi képzésekben is egyre inkább felértékelődik.
A rendezvényen az intézet számos oktatója számolt be a reaktorban zajló oktatási és kutatási munkáról, valamint annak eredményeiről. Csom Gyula, a BME Nukleáris Technika Tanszék (TTK) professor emeritusa a tanreaktor születésének körülményeit idézte fel felvételről.
Zsolnay Éva, a BME Atomenergetika Tanszék (TTK) egyetemi docense a reaktor indulásáról és az első oktatási programokról beszélt.
„Nemcsak az aktív zónában, hanem a létesítmény körül is van kritikus tömeg: ez pedig a magas színvonalú képzést nyújtó szakembereké” – jellemezte a hazai nukleáris képzés központját Szieberth Máté, a BME Nukleáris Technikai Intézet igazgatóhelyettese, aki a jelenlegi oktatási tevékenységet mutatta be.
Az oktatóreaktor szerepe jelentős a BME képzéseinek folyamatos iparági igényekkel összehangolt fejlesztésében is. A Műegyetem világszerte hetedik azon egyetemek sorában, amelyek a nukleáristechnológia-menedzsment képzéshez megszerezték a NAÜ tanúsítványát. A BME kínálata 2020 szeptemberében bővült az újabb, most nemzetközi szinten is elismert négy féléves képzéssel. A BME nukleáris technológia-menedzsment képzés programja előnyösen kombinálja a BME-n jelentős múlttal rendelkező reaktortechnikai szakmérnöki és a menedzserképzést. Ez is aláhúzza a BME és a ma 50 éves oktatóreaktor hazai nukleáris képzésekben betöltött meghatározó szerepét és nemzetközi szinten is kiemelkedő jelentőségét.
A rendezvényen felvételről beszéltek kutatásaikról a műegyetemi szakemberek, a fiatal kutatók és a doktoranduszok, az ipari partnerek képviselői pedig a közös projekteket idézték fel.
Többek között elmondták, hogy 2000 óta közel 20 Európai Uniós pályázatot nyert az Intézet, jelenleg pedig 6 H2020-as Euratom pályázatban vesznek részt az Intézet munkatársai igen neves európai és tengerentúli egyetemekkel, kutatóintézetekkel együttműködve. Ezek közül több pályázat célja az Oktatóreaktor nemzetközi oktatási szerepének erősítése.
„Az elődök fantasztikus munkát végeztek: mind a mai napig élvezet oktatni, átadni a tudást ebben az intézményben” – emelte ki zárszavában Czifrus Szabolcs, a BME Nukleáris Technikai Intézet igazgatója, aki megköszönte kollégái évtizedek óta tartó színvonalas munkáját, valamint az ipari partnerekkel számos területen közösen végzett gyümölcsöző együttműködést.
HA-TZS
Foto: Geberle B.