Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Parádés bemutató várta a rendhagyó fizikaóra jubileumi programjára érkező tanulókat

2020. 02. 03.

10. alkalommal és teltház előtt tartották a „Kísérletek, amelyeket látni kell 2020” című programját a Műegyetemen.

„Nyitott ajtókkal vártuk a fizika iránt érdeklődő középiskolásokat, szüleiket, tanárokat, egyetemi hallgatókat és mindenkit, akit foglalkoztat a természettudományok világa” – fogalmazott Härtlein Károly, a BME Természettudományi Kar (TTK) mesteroktatója, aki újabb nagyszabású előadáson kápráztatta el a Műegyetemen megjelent kíváncsi közösséget. A 2020. január 28-i rendezvény a BME Fizikai Intézete fizikus Tehetséggondozó programjának zárórendezvénye volt.

A program szervezésében oroszlánrészt vállaló Lángné Lázi Márta, a TTK Analízis Tanszékének egyetemi docense köszöntötte a vendégeket.

Ezután Härtlein Károly a jubileumi rendhagyó fizikaórán hőtani, elektromosságtani, mechanikai és hullámtani bemutatót tartott az érdeklődőknek: „olyan kísérletekre esett a választásom, amelyeket nem, vagy nyersanyagigényük miatt csak korlátozottan tudnak elvégezni saját intézményük keretei között a középiskolai tanár kollégák”.

Szökőkút, amelyből cseppfolyós nitrogén emelkedik a magasba. Ezzel a kísérlettel az energiaátalakulási jelenségek szemléltethetők látványosan.

A tányérzsonglőr nem csak ügyes, hanem a fizikát is tudatosan használja, sőt meg is tudja „táncoltatni” az eszközt.

Az 1905-ben bemutatott Rubens-cső, amellyel a hangok és az állóhullámok fizikája tanítható meg, miközben a kísérlet gyönyörködteti a szemet is.

Ismét állóhullámokat láthatott a közönség, de ezúttal nem gázban, hanem egy üveglemezen: Chladni–féle porábrák.

A perdület bonyolult és fontos fizikai fogalom, amelynek megértése a bemutatott kísérlettel igazán könnyű lehet.

Ha a fizikai alapokkal tisztában vagyunk, akkor veszélytelen a diótörés a tanár fején.

„A tehetséggondozást komolyan veszi a Fizikai Intézet, amely több mint 20 éve Vankó Péter egyetemi docens vezetésével minden őszi szemeszterben Tehetséggondozó mérési szakkört indít a Fizikus Hallgatói Laboratóriumban. Az októbertől februárig tartó időszakban kéthetente kedd délutánonként a 11. és 12. osztályos középiskolások párokban, tanári segítséggel végezhetnek méréseket az OKTV döntőinek feladatsorát alapul véve. A program utolsó foglalkozásán már nem ez történik, hanem az intézeti nagyelőadóban végzünk rendhagyó fizikai kísérleteket. Az izgalmas bemutatók 2011 óta mindenki számára látogathatóak, és az interneten is nyomon követhetők” – ismertette az eseménysorozat hátterét Härtlein Károly.

A BME közkedvelt előadója azt mondta: a kísérletek iránt mindig nagy az érdeklődés, évről évre teltházasak a bemutatók. Idén 9 tanintézmény jelezte, hogy eljön egy-egy csoporttal az eseményre. A látogatók zöme rendszerint középiskolás, ám idén már végzős általános iskolai diákokat is fogadtak a Műegyetemen. „A közoktatásban jelentősen visszaszorultak a természettudományok, ezen belül is a fizika szerepe. A legtöbben az igen hasznos tudományos szemlélet nélkül fejezik be tanulmányaikat, ám reméljük, hogy ezekkel a rendezvényekkel mi valamelyest pótoljuk ezt a hiányt” – hangsúlyozta a mesteroktató, aki bízik abban, hogy a programokon résztvevők közül sokan a Műegyetemre felvételiznek majd.

TZS-GI
Fotó: Philip János