Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Magyar Tudomány Ünnepe: Fókuszban a tudás megszerzése, alkalmazása és továbbadása

2019. 11. 05.

Elkezdődött a csaknem egy hónapig tartó országos tudománynépszerűsítő programsorozat, amelyhez a Műegyetem is csatlakozott.

„Az egyik legfontosabb feladatunk a tudomány eredményeinek közvetítése a társadalom felé” – mondta a 19. Magyar Tudomány Ünnepe veszprémi megnyitó ünnepségén Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, aki nagy felelősségnek nevezte a tudományos közösség utánpótlását jelentő diákság megszólítását: „az ő bevonásuk, tudomány iránti érdeklődésük felkeltése kulcskérdés, ahogyan az is, hogy megmutassuk: Magyarországon is sok világszínvonalú kutatás zajlik”.

„A tudomány művelői napról napra új értéket teremtenek” – hangsúlyozta köszöntőjében Barnabás Beáta főtitkárhelyettes, ismertetve: az idei rendezvénysorozat középpontjában az „Értékteremtő tudomány” fogalma áll, azaz „a tudás megszerzésének, alkalmazásának és továbbadásának hármasa. A folyamat, amelyben különböző tudományterületek egymást kiegészítő és egymást erősítő szerepet játszanak. Így képviselve együtt maradandó értéket”.

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából számos színes és innovatív témáról hallhatnak az érdeklődők a műegyetemi programsorozaton, amelynek összes eseménye a bme.hu aloldalán érhető el.

Ízelítő a BME programjaiból:

A Központi épület Dísztermében tartják az „Akikre büszkék vagyunk” című programot, amelyen az utóbbi évek legkiválóbb fiatal kutatói számolnak be új tudományos eredményeikről.

Az ipar és az akadémiai szereplők 5G-vel kapcsolatos tapasztalatait osztják meg ma az MTA Kistermében tartott előadásaikban 2 gyártó és 2 szolgáltató. A programon a jövő internetének megoldásairól, a gépi tanulás és az adattudomány kommunikációban betöltött szerepéről hallhatnak a vendégek. Érintik az adatbiztonság, a kvantum kommunikáció, az okos városok és a járműkommunikáció témáit is.

Az internetes trendekről, a feltáruló lehetőségekről és az elért eredményekről ad átfogó képet a 6. Magyar Jövő Internet Konferencia (MJIK 2019). Fő témája a napjainkban kibontakozó okos internet ökoszisztéma, amelyben az okos várost, az okos ipart és az okos agráriumot helyezik előtérbe.

A Lánchíd 170 évvel ezelőtti megnyitása és 70 évvel ezelőtti újjáépítése alkalmából megrendezett eseménysorozat részeként a BME-n tartott konferencián a híd építésének története mellett szó lesz időközi javításokról és újjáépítésről, és a rendezvény részeként megnyitják a „Lánchíd alakváltozásai” című kiállítást is.

A központi épület dísztermében tartott City of future című rendezvényen a korszerű városi épületek kapcsán felmerülő épületszerkezeti kihívásokról tartanak alkalmazott tudományos-mérnöki előadásokat.

A BME GTK Környezetgazdasági Tanszékének vendége a holland származású Bart van Hoof, aki másfél évtizedes tapasztalatait osztja meg előadásában arról, mit jelent a gyakorlatban fenntarthatósági projektek megvalósítása egy számos problémával terhelt fejlődő országban, Kolumbiában.

A jelenben megoldást igénylő szakmai kérdések és lehetőségek megvitatásával szeretne fórumot teremteni a BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszéke, amely a szakképzés és az oktatás megújulásának folyamatában újabb partnerek számára biztosít alkalmat a közös gondolkodásra és további együttműködések kialakítására.

A mesterséges intelligencia hazai közlekedésben várható szerepéről és hatásairól, a Waze adatokon alapuló forgalmai elemzésekről és a mobiltelefon-hálózaton keletkező adatok közlekedés-fejlesztési célokra történő hasznosításáról lesz szó a BME KJK közlekedési- és járműtudományi témájú, diszruptív technológiákat bemutatóján.

A műegyetemi események részeként a BME Műszaki Mechanikai Tanszék, a Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatikai Tanszék, az MTA-BME Lendület Emberi Egyensúlyozás Kutatócsoport és a Biomechanikai Kooperációs Kutatóközpont kutatóinak és doktoranduszainak elmúlt években elért eredményeit ismertetik majd.

Az elektromágneses térszámítás numerikus módszereit; a bizonytalanságterjedés és érzékenységvizsgálat néhány korszerű technikáját, valamint ezek elektromágneses modellekkel történő összekapcsolását tekintik át a BME VIK Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék szervezésében tartott eseményen.

Az elkövetkezendő két évtizedben az építészetben várható technológiai és társadalmi hatásokat, és sztenderdek szerint működő szakmák átalakulását veszik górcső alá a BME ÉPK Építészeti Geometria és Informatika Tanszék és Lakoépülettervezési Tanszékének vitaindító előadásán és workshopján.

További információ az összes rendezvényről a Magyar Tudományos Akadémia honlapján érhető el.

A magyar gyógyszeripar három kiemelt piaci képviselője (a Richter, a Sanofi, az Egis) és a BME VBK tart egyenként 25 perces előadást az egyetem és az ipari szereplők közötti intenzív K+F+I együttműködésről, valamint a minőségi oktatásban betöltött szerepéről.

A Magyar Tudomány Ünnepe műegyetemi programsorozatának részeként rendezik meg a BME ÉMK Általános és Felsőgeodézia Tanszékének szervezésében a 8. Nyílt forráskódú térinformatikai munkaértekezletet, amelynek célja, hogy a nyílt forráskódú térinformatikai szoftverek magyarországi felhasználóit és fejlesztőit összehozza, a fogyasztói kört bővítse, és lehetőséget biztosítson az információk megosztására.

– GI –
Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás