Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Fókuszban a természettudományi ismeretek élményszerű elsajátítása

2019. 05. 30.

Átadták a Bay Zoltán Alapítvány és a BME VIK által szervezett „Matematika mindenkinek” és a „Fizika mindenkinek” című középiskolás csapatversenyek díjait.

„A megmérettetésen megtapasztalták a csapatmunkát, bebizonyították, hogy a középiskolában céltudatosan töltötték az idejüket, és jó pedagógusok segítségével készültek fel. Tisztelet a diákoknak, akik belevetették magukat ebbe a nemes küzdelembe, tisztelet a felkészítő tanároknak, és tisztelet a szülőknek, akik otthon támogató légkört biztosítanak gyermekeik tehetségének kibontakoztatásához” – szólította meg a közönséget a díjátadó ünnepségén Józsa János rektor, aki köszöntésében felhívta a figyelmet a – külföldi vagy hazai –felsőoktatási intézményben szert tett tanulói tapasztalatok fontosságára, majd kiemelte: a megszerzett tudást érdemes Magyarországon kamatoztatni. „Vigye Önöket az útjuk a legjobb egyetemek felé” – kívánta útravalóul a tehetségeknek az akadémikus, egyúttal reményét fejezte ki, hogy sokakkal még találkozni fog a Műegyetem padsoraiban.

 

A Bay Zoltán Tudomány- és Technikatörténeti Alapítvány (BZA) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának Egyesült Innovációs és Tudásközpontja (BME EIT) „Matematika mindenkinek” és „Fizika mindenkinek” címmel hirdetett versenyt a középiskolák 9-13. osztályos tanulóiból álló csapatok számára. A megmérettetés célja a tanulók tudományos, művészeti és gyakorlati ismereteinek gyarapítása úgy, hogy számukra élményszerűvé váljon a matematikai és a fizikai ismeretek elsajátítása és alkalmazása.

A versenyen olyan témák feldolgozását várták, amelyek során szemléletesen bemutatható a matematika és a fizika jelenléte más tudományágakban, vagy a különböző művészeti ágakban, illetve a mindennapok gyakorlatában.

A verseny két kategóriában rendezték meg korcsoportok szerint, két-két fordulóban:

  • I. kategória: 9-10. évfolyamos tanulók csapata
  • II. kategória: 11-13. évfolyamos tanulók csapata

A díjátadó levezető elnöke Kovács Kálmán, a BME EIT igazgatója volt.

A díjátadó zsűri elnöke, valamint a verseny szakmai felelőse Richlik-Horváth Katalin azt hangsúlyozta, hogy a beadott pályaművek mindig sok, de örömteli munkát adnak a bírálóknak. „A diákok a megmérettetésen megtanulnak odafigyelni a másikra, melyik csapattárs mit ad elő, miben erős, ez nagyon hasznos lesz számukra a jövőben is” – fogalmazott a zsűri elnöke, biztatónak értékelve, hogy a jelentkezők között egyre több a lány. Mint fogalmazott: „a szemünk előtt nőttek fel egyes, több versenyen is részt vett tehetséges diákjaink”.

Kádár György fizikus a versenyt támogató Bay Zoltán Alapítvány nevében köszöntötte a hallgatóságot és példaként mutatta be névadójuk munkásságát. „Nagyon fontos feladatunknak érezzük a tehetséggondozást, a versenyelőadások értékelését és a helyezések megállapítását” – ismertette a kutató.

A BME VIK nevében Bíró József egyetemi tanár, a kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettese köszöntötte a diákokat. A professzor elmondta: a matematika és a fizika megnövekedett tudományos súlyát jelzi, hogy az utóbbi években számos olyan tudományterület született meg, amelyet az ő diákkorában elképzelni sem tudtak. Ilyen például a fizikai törvényszerűségeknek a gazdasági folyamatokban történő alkalmazása, vagy az algoritmusokra épülő kereskedelem. „A kar örömmel támogat minden olyan törekvést, amely a tehetségeknek, a jövő kutatóinak előmenetelét segíti” – nyomatékosította a szakember.

Az első forduló során a pályaműveket szakmai zsűri bírálta el: figyelembe vették az ötletességet, az újszerűséget, a szakmaiságot, az általános tudományos igényességet és a tetszetősséget. A második fordulóban az első fordulóból továbbjutott csapatok a pályaműveiket a zsűri és a többi döntős csapat előtt mutatták be maximum tíz percben. A záró rendezvényen a „Legeredményesebb felkészítő tanár” és a „Legsikeresebb iskola” elismeréseket is átnyújtották.

 

A matematikaverseny díjazottjai

I. kategória
1. hely – 3Dobble, csapattagok: Soós Virág, Illés Ágnes (Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Budapest), felkészítő tanárok: Nyitrai Orsolya, Frigyesi Miklós
2. hely – VMG2, csapattagok: Gálffy Márton, Hadházi Huba, Hamvas Johanna (Városmajori Gimnázium, Budapest), felkészítő tanár: Kertai Helga
2. hely – Palindromok, csapattagok: Viniczay Gábor, Rozmán Bence, Babócsi Balázs (Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium, Szombathely), felkészítő tanár: Sinkó Andrea

II. kategória
1. hely – Ultimate Media Group, csapattagok: Vámosi Flórián, Pósa Péter (Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár), felkészítő tanár: Vámosi László
2. hely – PLR 2018, csapattagok: Horváth Réka, Somogyi Laura, Szabó Patrícia (Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium, Szombathely), felkészítő tanár: Sinkó Andrea
2. hely – 3,14te, csapattagok: Szépréti-Nagy Dóra, Kósik Anna (Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest) felkészítő tanár: Komáromi Annamária
3. hely – 1991 fiai, csapattagok: Bokor Levente, Végh Ádám, Sarang Botond (Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium, Szombathely), felkészítő tanár: Sinkó Andrea

A fizikaverseny díjazottjai

I. kategória
1. hely – ugyisafoldrefogjuk, csapattagok: Kiss Márton Lénárd, Mátéfy Ádám, Palczert Botond (Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest), felkészítő tanár: Komáromi Annamária
2. hely – gyékény, csapattagok: Veszelovszki Ágnes, Lukács Anna Kinga, Kaszás Réka Rózsa (Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest), felkészítő tanár: Erdélyiné Bérczi Enikő
3. hely – Phoenix, csapattagok: Mikecz Pálma, Frits Anita (Bornemisza Péter Gimnázium, Budapest), felkészítő tanár: Kós Rita

II. kategória
1. hely – Ajándék csapat, csapattagok: Ágnecz Zia, Hegedűs Réka (Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest), felkészítő tanár: Komáromi Annamária
2. hely – Ultimate Media Group, csapattagok: Vámosi Flórián, Pósa Péter (Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár), felkészítő tanár: Vámosi László
3. hely – Alkotók, csapattagok: Kontra Tímea, Bodrogi Márton, Földes Gábor (Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium, Budapest), felkészítő tanár: Feketéné Tóth Márta

A díjátadó után a BME TTK Fizikai Intézet támogatásával Härtlein Károly mesteroktató „Kedvenc kísérleteim a jövő tudósainak” címmel tartott előadást a demonstrációs laborban, az F épület 29-es nagyelőadójában.

HA-GI
Fotó: Philip János