Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

A Műegyetem által rendezett megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a XXXIV. OTDK

2019. 03. 22.

Az idei programsorozaton 5000 tehetséges egyetemista és főiskolás vesz részt, közülük a határon túli diákok és tanárok minden eddiginél nagyobb számban érkeztek.

„A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia megnyitójának pillanatait éljük meg közösen a Műegyetem több mint 100 éves Aulájában a nemzet legtehetségesebb fiataljainak, a jövő tudós nemzedéke letéteményeseinek kétévente megrendezett seregszemléjén” – köszöntötte a vendégeket az OTDT, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fővédnökségével, valamint a Pro Progressio Alapítvány és a Varga József Alapítvány közreműködésével megvalósuló országos rendezvénysorozat megnyitó ünnepségének házigazdájaként és a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnökeként 64 felsőoktatási intézmény vezetését képviselve Józsa János rektor. Hangsúlyozta: „az egyetemek és főiskolák alapvető feladata a belépő hallgatók tehetségének minél teljesebb kibontása a mester-tanítvány kapcsolaton keresztül. De az arra termett fiataloknak egyúttal saját feladatuk, sőt küldetésük is a tehetségük kamatoztatása, tudásuk, tudományos eredményességük minél magasabb szintre emelése”. A Mestertanár Aranyérmes kitüntetett ezután röviden felidézte a korábbi, műegyetemi rendezésű OTDK-kat, az egyes szekciók legendás elnökeinek alakját, míg az idei programsorozatról szólva Kiss Ritának, a Gépészmérnöki Kar (GPK) Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék egyetemi tanárának, a Műszaki Tudományi Szekció ügyvezető társelnökének szervezői munkáját emelte ki. Az akadémikus összegzéséből kiderült: az idei, műegyetemi szervezésű Műszaki Tudományi Szekció 52 tagozatában 438 dolgozat verseng, amelyeket 157 szakember értékel, új kezdeményezésként 194 középiskolás résztvevő jelenlétében. A szintén a BME-n zajló Kémiai és Vegyipari Szekcióban 187 előadásra számítanak 20 tagozatban, a helyezésekről 60 zsűritag dönt. Munkájukat 42 középiskolás szemléli. A rektor végül megköszönte a szervezők, a konzulensek, a zsűritagok, valamint a megmérettetést vállaló hallgatók munkáját, és sok sikert kívánt számukra a tudományos pályán. Magyarország legnagyobb felsőoktatási seregszemléjét 16 tudományterületen 8 város (Budapest, Debrecen, Pécs, Győr, Eger, Esztergom, Kaposvár és Gödöllő) 10 felsőoktatási intézményében tartják, a konferencia országos záróeseményére 2019. április 26-án kerül sor . (Az eseményhez kapcsolódó műegyetemi teendőkről a bme.hu több alkalommal is beszámolt, így pl. a rendezői feladatokról, a szervezőcsapatról, a vlogról és a legutóbbi OTDK-s műegyetemi sajtótájékoztatóról – a szerk.)

A Gaudeamus Igitur dallamára bevonuló Elnökség tagjai: Józsa János rektor, Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese, Kollár László akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) osztályelnöke, Kotán Attila kancellár, Nagy József, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánja, a Varga József Alapítvány elnöke, Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány elnöke, Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke és Stépán Gábor akadémikus, a Gépészmérnöki Kar Műszaki Mechanikai Tanszék egyetemi tanára, a rendezvény díszelőadója.

A Műegyetem képviseletében az első sorban foglalt helyet Levendovszky János tudományos és innovációs rektorhelyettes, Nagy Balázs Vince nemzetközi rektorhelyettes, Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes, Pálfalvi András általános kancellár-helyettes, Pál Tamás, a Kancellári Kabinet kabinetfőnöke, valamint  a dékánok: Krámer Tamás tudományos dékánhelyettes (ÉMK), Czigány Tibor (GPK), Alföldi György (ÉPK), Jakab László (VIK), Varga István (KJK), Horváth Miklós (TTK), valamint Koltai Tamás (GTK). Jelen volt még R. Nagy Tibor Endre, a BME Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke.

A legnagyobb magyarországi felsőoktatási seregszemle megnyitó ünnepségét megtisztelték jelenlétükkel vendégrektorok és rektorhelyettesek, az OTDT alelnökei, valamint az OTDK kiemelt szponzorainak képviselői (WING Zrt., AUDI Hungária Zrt., Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, Budapest XI. Kerületi Önkormányzata, CÉH+ Zrt., ComInnex Zrt., MAVIR Zrt., Market Építő Zrt., Nokia, Swietelsky Magyarország).

Az eseményen részt vett még Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) elnöke és Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara (BPMK) elnöke is.

A rendezvényen közreműködött a Műegyetemi Kórus.

„Hosszú távon egy ország fenntartható fejlődéshez elengedhetetlen a magas szakmai színvonalat képviselő tudósok tevékenysége. Az egyetemeknek pedig nagy szerepük van abban, hogy az ilyen és ehhez hasonló tudományos rendezvényeken hatalmas hallgatói létszám jelenjen meg – fogalmazott megnyitó beszédében Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, majd háláját fejezte ki az országos verseny szervezőinek munkájáért, egyúttal a Műegyetemnek is köszönetet mondott, amiért „befogadta” az általa hungarikumnak nevezett OTDK programjait és megőrzi azok nívóját.

A felsőoktatás az innovációs rendszer kulcsa, mert ott van meg a szükséges szakembergárda és infrastruktúra ahhoz, hogy a hazai vállalkozások eredményesebbek legyenek a kutatás-fejlesztésben – fordult a közönség felé Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese. Kiemelte, hogy az OTDK-n sikerrel szereplő hallgatók az Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP) keretében ösztöndjra pályázhatnak. Az ÚNKP program részeként az idei országos tudományos diákköri versenyen jól szereplő fiatalok intézményüktől normatív jellegű támogatást kaphatnak további kutatásaikhoz (az ösztöndíj összege alapképzésben 75.000 Ft/hó, mesterképzésben 100.000ft/hó).

„A kutatás-fejlesztés az, amely megteremti az önálló, gondolkodó értelmiség képzésének hátterét – fogalmazott Kollár László akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) osztályelnöke, üzenve az OTDK-versenyzőknek: „a megmérettetés során megszerzett tapasztalat egész életükben hasznos lesz, mert átélhetik a tágabb összefüggések megismerésének örömét, találkozhatnak az elmélet gyakorlati alkalmazásának kihívásával, megfigyelhetik, miképpen vezet az emberi kíváncsiság új, hasznos megoldásokhoz”; ám szerinte ha a konkrét ismeret mégsem, a munka során elsajátított problémamegoldó képesség biztosan támaszt jelenthet, így pedig „teljesebb emberré válnak”. A professzor köszöntőjének végén felvillantotta az OTDK másik jelentős hasznát, azt, hogy a versenyzők közül kerül ki a PhD hallgatók nagy része. „Belőlük lesznek a jövő kutatói, egyetemi oktatói” – nyomatékosította a szakember.

A köszöntők után Stépán Gábor akadémikus, a GPK Műszaki Mechanikai Tanszék egyetemi tanárának díszelőadása következett, amelyben izgalmasan, sokszínűen és humorosan mutatta be egy-egy robot, híd vagy az emberi kar szabadság fokait, rávilágítva az összefüggésekre és a mérnöki kihívásokra; végül bemutatva a témában korábban megvalósított műegyetemi fejlesztéseket. (A professzorral készült korábbi interjúnk elérhető a bme.hu-n, egyúttal vlogja is elérhető – szerk.)

Fejlődik a Magyar Örökség Díjas OTDK – jelentette ki Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke, hangot adva annak az örömének is, hogy a Műegyetem rendezhette meg a több mint hatvanéves programsorozat 2019. évi ünnepélyes megnyitóját és két szekcióját. A professzor felidézte: míg 1955-ben mindössze 100 diák indult a versenyen, számuk mostanra 5000-re nőtt, közülük a határon túlról minden eddiginél többen érkeztek, az itt versengő hallgatókból nőhet ki „az új értelmiségi nemzedék”. A tudományos diákköri mozgalom szervezésében elévülhetetlen érdemeket szerző egyetemi tanár a továbbiakban ráirányította a figyelmet az idei események két új elemére: az egyik a középiskolások nagyobb arányban történő bevonása, a másik pedig a Roska Tamás Tudományos Előadás (ezt minden szekcióban egy-egy kiválasztott doktorjelölt vagy fiatal doktor tarthatja meg), amelynek intézményét az OTDT a felsőoktatás különböző képzési szintjein történő tehetséggondozó, tudományos kutatói tevékenység folyamatosságának támogatása és perspektíváinak felmutatása, a tehetség elismerése és a fiatal kutatói teljesítmények megismertetése, valamint Roska Tamás tudományterületeket összekapcsoló, nemzetközileg elismert kutatói életműve előtti tiszteletadás céljából hívta életre. A közönség soraiban ülő fiatalokra kitekintve azt mondta: a konferencia nemcsak a tudományról szól, nem pusztán egy szakmai fórum, vagy a barátságok kialakulásának helyszíne, hanem kulturális feltöltődés, idén kiegészítve a programokat sportlehetőségekkel is.

Szendrő Péter arra buzdította a vendégeket: vegyék fel a számukra előzetesen kiosztott „A jövő Te vagy!" feliratú papírszemüvegeket, hogy „nézzék és lássák más szemmel a világot”. Ezután hivatalosan is megnyitotta a XXXIV. OTDK-t, majd eredményes munkát kívánt a résztvevőknek.

A megnyitó ünnepség után elkezdődtek a tagozati ülések és a szponzori bemutatkozások, amelyek ma is folytatódnak. A rendezvény egészét gazdag szakmai, sport és kulturális programok kísérik.

Látogatható a Műegyetemi Ásványtár, a Levéltár, az OMIKK, Magyarország legnagyobb kutatói szélcsatornája, a műegyetemi Oktatóreaktor, az M4 metró irányító központ és járműtelep, továbbá bemutatót szerveznek a FESTO cégnél, hajókirándulást a dunai hidak alatt, és az érdeklődők megtekinthetik a Szkéné Színházban a „M/Ámor, vagy amit akartok” című előadást. A konferencia ideje alatt a névre szóló nyakba akasztóval ingyenes a belépés a BME Sportközpontba. További információk a szekciók Facebook-oldalán érhetők el.

– GI –
Fotó: Philip János