„Diplomájuk bizonyítja az elmúlt évek kitartó munkáját”

Nyolcvan hallgató vette át oklevelét ünnepélyes keretek közt a Műegyetem angol nyelvű alap- és mesterképzésének befejeztével.

„Jól megérdemelt oklevelüket kapják meg életük e fontos mérföldkövén” – köszöntötte az angol nyelvű szakokon végzett hallgatókat Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes. „Diplomájuk ékes bizonyíték arra, hogy kiváló diákok voltak: az elmúlt években megdolgoztak azért, hogy sikerüljenek a tesztjeik, jól teljesítsenek a laborgyakorlatokon, megírták és megvédték szakdolgozatukat, valamint felkészültek az államvizsgára” – sorolta a professzor, hozzátéve, bízik benne, hogy a Műegyetemen megszerzett készségek a végzősöket egész életükben segítik majd.

A Gaudeamus Igitur dallamára bevonuló elnökség tagjai: Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes, Lovas Tamás dékánhelyettes (Építőmérnöki Kar), Kovács Ádám dékánhelyettes (Gépészmérnöki Kar), Bartók István dékánhelyettes (Építészmérnöki Kar), Hell Zoltán egyetemi docens (Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar), az angol nyelvű képzés szakmai felelőse, Bíró József dékánhelyettes (Villamosmérnöki és Informatikai Kar), Török Ádám dékánhelyettes (Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar) Prok István dékánhelyettes (Természettudományi Kar) és Zilahy Gyula dékánhelyettes (Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar). A Műegyetem részéről Rátkai-Füzesi Adrien, a Rektori Kabinet Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának nemzetközi igazgatója, valamint számos oktató tisztelte meg jelenlétével az eseményt.

Az ünnepség vendégei voltak a Jemeni Köztársaság Nagykövetségének képviseletében Hammad Abdullah Dahan Hammad nagykövet, valamint Adel Shuja Aldin, Moqbel Al-Husseini, Waleed El-Eryani.

A diplomaosztó levezető elnöke Horváth György Ádám, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Környezetgazdaságtan Tanszék adjunktusa volt.

A rendezvényen Szabó Orsolya, Balázs János, Korbuly Kata és Horváth Kristóf, a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar művészei Händel e-moll triószonátájank Largo és Allegro tételét adták elő.

„Kellemes emlékeket őrzünk és reméljük, hogy mi is a lehető legtöbbet tudtuk nyújtani az együtt töltött évek során” – búcsúzott a mentorcsapat nevében Igaz Máté, visszaemlékezve az első közös külső helyszíni programra: egy budapesti városnézés keretében a külföldi diákok között olyan barátságok szövődtek a nap végére, amelyek idővel szinte családi kötelékké erősödtek.

„Magyarországról és a Műegyetemről egy csodálatos, lenyűgöző kép él bennem” – fordult a közönség felé a vietnami Dang Tran Bao Trinh végzős BSc vegyészhallgató, aki a búcsúzók nevében köszönt el az intézménytől és diáktársaitól. A fiatal diplomás a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram első meghirdetésekor jelentkezett hazánkba, de vízumproblémák miatt csak késve kezdte meg tanulmányait. A diákélet szépségeinek és nehézségeinek felidézése után örömmel jelenthette be, hogy ígéretét megtartva kemény munkával behozta lemaradását és megszerezte diplomáját. Visszaemlékezett még a kezdeti nyelvi akadályokra, a kulturális sokkra, de mint fogalmazott, a BME-n soha nem hagyták magára, mindig átsegítették a nehézségeken. Hálája jeléül beszéde után egy vietnámi dallal örvendeztette meg az ünnepség résztvevőit.

Az esemény további részében kiváló tanulmányi eredményeiért jutalomoklevelet vett át: Khan Zoraze (GPK), Alnehlawi Wasim, Sami Mohammad Abu Siam Mansour, Amro Rita Nabil Shaker (VIK), valamint Mobolaji Nurudeen Kenku (KJK).

„Örömmel tölt el, hogy elérkeztünk tanulmányaink befejezéséhez és megkapjuk oklevelünket, amiről évek óta álmodtunk: boldogan kezdünk új fejezetet az életünkben” – köszöntötte az ünneplőket Hezha Mardan Awny, a búcsúzók képviselőjeként felszólaló másik BSc vegyészmérnök hallgató. Hozzátette, mindemellett azért társaival szomorúságot is éreznek, mert elhagyják az egyetemet és barátaikat. „A műegyetemi oktatásban eltöltött idő nemcsak a könyvolvasásról és a tudomány megismeréséről szólt, hanem egy alaptudás elsajátításáról, a tanulságok levonásáról, és arról is, hogy rájöjjünk, miképpen lehetünk hasznosak a világban” – vallotta a végzős diák, aki háláját fejezte ki a sikeres tanulmányokért a támogató közegnek, a segítőkész professzoroknak és nem utolsó sorban a szüleinek.

„Most a kezükben tartják jövőjüket” – mondta zárszóul az ünnepélyes diplomaosztó levezető elnöke. „Azért csatlakoztak hozzánk, hogy együtt valósítsuk meg jövőjük egy fontos tervét. Nyitott szívvel és nyitott elmével, az általunk kínált segítséggel és szakértelemmel fogadtuk Önöket. Most már készen állnak arra, hogy elhagyjanak minket és létrehozzanak egy jobb világot” – búcsúzott Horváth György Ádám.

A BME különféle angol nyelvű szakjaira csaknem ötven országból érkeznek diákok. Idén februárban mintegy 80-an végeztek a Műegyetemen: algériai, dél-koreai, ecuadori, egyiptomi, francia, görög, iraki, iráni, líbiai, libanoni, indiai, indonéz, jemeni, jordániai, kazah, kínai, kirgiz, macedón, marokkói, mexikói, mongol, nigériai, pakisztáni, szíriai, török, tunéziai, ugandai, vietnámi is van közöttük. A legtöbben az Építőmérnöki Karon (26 fő) diplomáztak, a Gépészmérnöki Karon 20, a Villamosmérnöki és Informatikai Karon 19, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon 9, az Építészmérnöki Karon 5, a Közlekedés és Járműmérnöki Karon 1 hallgató kapott oklevelet.

Az angol nyelvű képzésen ugyanazokat a kurzusokat látogatják az önköltséges rendszerben, valamint az Erasmus és Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal tanuló diákok. Utóbbiak száma továbbra is jelentős növekedést mutat: 2013-ban érkezett az első négy hallgató ezzel a támogatással, azóta a felvettek létszáma megközelítette a 1000-et. A tanulók jórészt ugyanazokból az országokból jönnek, mint az önfinanszírozók és jelentős részük a hosszabb programokban (BSc és a PhD képzésben) vesz részt. A 2019 februári végzősök majdnem kétharmada a Stipendium Hungaricum ösztöndíj révén került be a Műegyetemre.

„Az utóbbi egy-két évben kétszer annyian végeztek az angol nyelvű képzésben, mint korábban, ami örvendetes, ugyanakkor sokrétű és nagyon pontos, összeszokott többletmunkát követel meg” – árulta el a bme.hu kérdésére Balogh Valéria, a BME Rektori Kabinet Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának nemzetközi referense, példaként említve, hogy a diákok záróvizsgái a vizsgaidőszak utolsó napjaiban vannak. Elmondta még: köszönet illeti a Központi Tanulmányi Hivatal munkatársait, amiért időben elkészítették az oklevelekhez szükséges összes dokumentumot és magát a diplomákat is, mert nagyon kevés munkaórájuk van erre.

HA-GI
Fotó: Philip János