„Rendkívül inspiráló a határhelyzetek keresése”

Nívós szakmai kitüntetésben részesült a Műegyetem építészmérnök oktatója.

„Szerencsésnek mondhatom magam, mert különleges tervezési munkáim adódtak: kollégáimmal középületektől emlékművekig, műemlék-rekonstrukcióktól városi terek rendezéséig változatos projekteket valósítottunk meg az elmúlt bő másfél évtizedben” – mondta a bme.hu-nak Szabó Levente, az Építészmérnöki Kar (ÉPK) Középülettervezési Tanszék habilitált egyetemi docense, tanszékvezető-helyettese, aki „a jelen és a múlt egységbe rendezett újraértelmezéséért, magas színvonalú, nemzetközileg is elismert építész alkotói munkásságáért, valamint egyetemi oktatói tevékenysége elismeréseként” a közelmúltban Ybl-díjat kapott. Hangsúlyozta: „kollégáimmal tudatosan kutatjuk a szélsőségesen eltérő karakterű feladatokat, mert rendkívül inspiráló a határhelyzetek keresése, és tulajdonképpen az építészetoktatás maga is az építészet művelésének határhelyzeteként is felfogható”.

A kitüntetett elárulta, hogy a Műegyetemmel való kapcsolata családi indíttatású: édesapja, Szabó Csaba Attila, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Gábor Dénes-díjas professzor emeritusa. Szakmai múltjáról elmondta: a BME-n megszerzett építészmérnöki diploma átvétele után két évvel a tanszéken folytatta doktori tanulmányait, ahol később oktatóként helyezkedett el. Ugyan 11 éve főállásban dolgozik ott, az építésztanárok jelentős részéhez hasonlóan az intézményen kívüli műtermében is gyakorolja hivatását. A megvalósuló projektek tanulságait osztja meg a hallgatókkal és illeszti be az egyetemi képzésbe. „A kettő szimbiózisban van egymással” – jelentette ki, részletezve, hogy „az Építészkaron előadásokat és konzultációkat tartunk, amelyekkel egy időben az adott építészeti projektjeinkre is koncentrálunk, gyakran volt diákjainkat munkatársként bevonva. „Nem tudnék tervezést hitelesen tanítani e háttér nélkül, de fordítva is igaz: az egyetemi-tanszéki, folyamatosan változó-megújuló, inspiráló szakmai közösség meghatározó szellemi háttere a praxisom alapját is képezi. Nem könnyű ez a ’kétlábúság’, de mivel a hivatásom egyben a hobbim is, minden nehézsége ellenére szeretem csinálni” – fogalmazott a szakember.

A díjazott nemcsak a tervezői és oktatói gyakorlatban lát kettősséget. „Elsődlegesen művészi és műszaki kettősségről beszélhetünk, de én szívesebben mondom, hogy az építész lét – ha kicsit patetikus akarok lenni – egyfajta kulturális misszió” – vallja. „Az, hogy például egy műemléken mit és miképpen lehet vagy kell átértelmezni, kiegészíteni, súlyos kulturális és etikai kérdéseket vet föl, miközben mérnöki feladatként is komoly kihívás. Ilyen és ehhez hasonló az építészeti gondolkodás végtelenül tágas háttere: a nyelve pedig a folyamatosan változó és szédületes tempóban bővülő műszaki eszköz- és követelményrendszer. Ennek a kettősségnek a napi szintű megélése rendkívül inspiráló: az egyik pillanatban alkotói, koncepcionális kérdéseken gondolkodunk, a másikban pedig egy műszaki részprobléma minél komplexebb megoldásán.”

Szabó Levente hangsúlyozta, nem magányosan dolgozik projektjein. Az első komoly, díjnyertes munkát – a 2010-ben Pro Architectura Díjat kapott Népliget Center irodaház tervét – Cságoly Ferenccel, a Középülettervezési Tanszék korábbi tanszékvezető egyetemi tanárával, valamint Hőnich Richárddal, Terbe Ritával, az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék adjunktusával, Marosi Bálinttal és Józsa Ágotával készítette. A sikeres bemutatkozást követően alapította meg a Hetedik Műterem nevű építészirodáját. Egyik munkájukkal a Műegyetem polgárai is rendszeresen találkozhatnak: a campus ÉL-épületében található Sportközponttal, amelynek a belső terét csaknem egészében ők alakították ki. „Arra törekedtünk, hogy a helyszín eredeti, erős atmoszférájú struktúráját tervezzük át részben sportfunkcióra, hogy az intézmény egy fontos közösségi térrel gazdagodhasson” – ecsetelte a szakember.

A BME egyetemi docense és csapata az idők során számos szakmai díjat nyert, munkáikat élénk közérdeklődés övezte. Az egyik ilyen projekt volt Budapesten a Móricz Zsigmond körtéri Gomba rekonstrukciója. „Izgalmas kihívásként emlékszem rá, mert egy 1942-ben, tehát a háború alatt épült, majd a 2000-es években műemlékké nyilvánított épületet kellett ’feléleszteni’” – idézte fel a feladatot. Az épületet úgy jellemezte: kicsi, de emblematikus és szépen szerkesztett, erős gondolatiságú, időtálló alkotás, amelyet újítói fogalmaztak át. „A létesítmény eredetileg a körülötte forduló villamosokat kiszolgáló üzemi épület volt, sokan az idősebb generáció tagjaiként így emlékeznek rá, bár ez a funkciója a villamospályák felszámolásával és a köztér átalakulásával megszűnt a 2000-es évek elején. Közlekedési épület helyett köztéri pavilon született.  Visszanyúltunk az alapkoncepcióhoz: igyekeztünk visszatérni – a Lakóépülettervezési Tanszék egykori oktatójának – Schall Józsefnek az eredeti pályatervéhez, aki egy légies, átlátható pavilont képzelt el a ’40-es évek elején. Ezt az ideát idéztük meg a négy éve elkészült revitalizáció során” – ismertette a részleteket a szakember.

Az Ybl-díjas tervező egy másik, immáron „vérbeli” műemléki rekonstrukcióról is beszélt, a 2014-ben elkezdett és az elkövetkező hónapokban elkészülő Régi Városháza felújításáról Budán, a Szentháromság téren. Az épület a török kiűzésétől a kiegyezésig töltött be igazgatási szerepet, miközben számos átépítési perióduson ment keresztül. „Kívülről egységes barokk képet mutat, valójában viszont egy térbeli és időbeli kollázs, amelyben a középkori fragmentumok békésen élnek együtt a későbbi korok hozzá- és ráépítéseivel” – emelte ki Szabó Levente, hozzátéve, hogy feladatuk volt megőrizni ezt, miközben a modernizálásáról és az udvarok lefedésén, valamint a padlástér beépítésén keresztül a bővítésről is gondoskodniuk kellett. Úgy fogalmazott: „nagyon erős kulturális hátterű dilemmák sorozata ért, hogy miket lehet, és miket kell tennünk e páratlan értékű épület a lehető legkisebb fizikai és szellemi sérülés melletti megújulásához. Az általunk hozzátett anyagi valósággal szemben elvárás volt, hogy semmi ne sértse a műemléket, egyúttal a későbbiekben akár felül is bírálhassák az elgondolást, hiszen a mostani építkezés mindössze pár éves periódusa nem érhet föl a sok száz éves épület anyagi és szellemi értelemben vett jelentőségével”.

Az elismert műegyetemi oktató hosszú távú, jelenleg is zajló projektjéről is beszélt. A soproni Várkerület revitalizációján 2009 óta dolgozik munkatársaival, amelynek az első üteme két éve készült el. Egy nagyszabású köztér-építészeti projektről van szó, amely nem a hagyományos értelmében vett építészeti tevékenység, hanem annál több, mivel a komplex közlekedésmérnöki, közműrekonstrukciós és persze szabadtérépítészeti munka során alapvetően változott meg az előtte gépjárműforgalom-dominálta belvárosi rész jellege, használata. Elmondta: „úgy kellett terveznünk, hogy a karakteres településközpont környezetében a történeti városszöveté, térfalaké legyen a főszerep, s közben ismét a gyalogosoknak, a teret belakó szolgáltatásoknak adjuk át a városi helyszínt”.

Szabó Levente szívéhez közel áll két formabontó emlékmű-projektje is. Az egyik a sokadmagával (Roth Jánossal, a Lakóépülettervezési Tanszék korábbi műegyetemi docensével, Szigeti Nóra, Bujdosó Ildikó, Fajcsák Dénes, Lukács Eszter építészekkel, Polgárdi Ákos grafikussal és Albert Farkas szobrászművésszel) tervezett, az ELTE Trefort-kerti kampuszán álló két Steindl-épület falain végigfutó 1 centiméter magas, 280 méter hosszú különleges bronzcsíkot, amely az ELTE II. világháborús áldozatainak neveit és adatait hordozza, a másik pedig a Polgárdi Ákos grafikussal tervezett, 95 elemből álló térburkolati installáció a reformáció 500 éves évfordulójára a Kálvin téren. „Ezek az emlékművek első látásra talán nem építészi munkát feltételeznek, de én nagyon is annak tartom mindkettőt. Térről, emlékezetről, városról és annak rétegeiről, továbbá a befogadás nyitott kereteiről gondolkodtunk tervezőtársaimmal integráltan e munkák során” – ismertette az építész.

Gyors lefutású, de izgalmas projektje volt még tavasszal a Lipcsei Nemzetközi Könyvvásár magyar nemzeti pavilonjának terve, jelenleg pedig egykori tanítványával, későbbi doktoranduszával, ma már alkotótársával, Biri Balázzsal közösen a Budapesti Corvinus Egyetem Czuczor utcai kollégiumépületének terveit készíti, egy tavaly ősszel megnyert országos tervpályázat után.

A BME egyetemi docense az elmúlt évben habilitált. A graduális és a karon zajló doktori képzésben egyaránt részt vesz. „Tizennégy éve alapítottuk Marosi Bálint tavaly elhunyt kollégámmal a középületek kritikai elemzését célul tűző tantárgyat. A szándékunk az volt, hogy a Műegyetem falai között a bölcsész indíttatású szemináriumok jelenlétét erősítsük. A kurzust az évek múltán több mint ezer építész hallgató végezte el” – osztotta meg a tárgyról gondolatait az oktató, aki egyúttal a DLA-fokozatot nyújtó Építőművészeti Doktori Iskola titkára és – eddig három fokozatot szerzett egykori doktorandusz – témavezetője is. Építészetkritikai és elméleti tárgyú írásai, konferenciaelőadásai mellett pár éve jelent meg monográfiája Bán Ferenc építészete címmel. 2015-ben a Középülettervezési Tanszék megbízást kapott a nagykörúti földszintek, üzletportálok átfogó elemzésére, vizsgálatára, amelynek projektvezetése során egy közérthető, nyilvános elérésű portálprogramot hoztak létre. „Így teljes a szakmai életem, ha pillanatnyi hangsúlyok természetesen mindig vannak is, mégis felemásnak érezném, ha a tervezés, az oktatás vagy a kutatás közül bármelyikről is le kellene mondanom” – összegezte Szabó Levente.

HA - GI

Fotó: Szentirmai Tamás, Danyi Balázs, Philip János