Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Közeleg a pályázati határidő a Műegyetem tudományos közleményeinek szerzői számára!

2017. 01. 17.

Másfél millió forintos összdíjazású pályázattal ösztönzi kutatóit, és keresi a tavalyi év legjelentősebb tudományos közleményét is a BME a Pro Progressio Alapítvánnyal karöltve.

„A BME 2016. évi legjelentősebb tudományos közleménye” és „A BME legkiválóbb tudományos közleménye 2012-2016” – e két cím elnyerésére közösen hirdetett pályázatot Józsa János, a BME rektora és Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumi elnöke. Felhívásuk célja a leginkább elismert tudományos folyóiratokban történő publikációk ösztönzése, illetve a kiváló műegyetemi kutatók további elismerése.

„A BME 2016. évi legjelentősebb tudományos közleménye” kategóriában a Science vagy a Nature folyóiratokban 2016-ban megjelent vagy elfogadott közlemények szerzőinek jelentkezését várják. A „BME legkiválóbb tudományos közleménye 2012-2016” kategóriában pedig a Web of Science-ben található, a legtöbb független hivatkozást elérő publikációval lehet pályázni.

További feltétel, hogy a tudományos alkotások létrejöttében legalább a munka 25%-át a BME-vel közalkalmazotti vagy hallgatói jogviszonyban álló oktatók-kutatók, hallgatók végezzék.

Mindezzel áttételesen az egyetemi rangsorokban, kiemelten a Shanghai-listán is szeretne jobb helyezést elérni az intézmény – hangsúlyozta a kiírásban Kollár László tudományos rektorhelyettes, a pályázat szakmai koordinátora.

A Chiao Tung Egyetem készíti el a világ legjelentősebb rangsorát, a Shanghai néven is ismert Academic Ranking of World Universities-t (ARWU), amely minden év augusztusában jelenik meg. Készítésénél figyelembe veszik többek között az intézmény Nobel-díjasainak és Fields-éremmel rendelkező volt, illetve jelenlegi munkatársainak számát. A BME a 2004-es rangsor 404-502. közötti mezőnyébe került be.

Az első kategóriában várhatóan kettő, a másodikban egyetlen díjat osztanak ki. A döntést a Pro Progressio Alapítvány kibővített kuratóriuma hozza, fenntartva a jogot, hogy valamely kategóriában ne adjon ki díjat vagy átcsoportosítsa azokat. Karonként legfeljebb 1 díjat ítélnek oda, amelyet mindhárom esetben 500-500 ezer Ft összegű ösztöndíj formájában fizetnek ki.

Ha több kvalifikált cikk érkezik be, mint a lehetséges díjak száma, a döntés fontos szempontja lesz a BME-s oktatók-kutatók, hallgatók részvételi aránya a cikk szerzői között, a független hivatkozások száma, továbbá az adott folyóirat impact faktor értéke.

A pályázatokat 2017. február 1-ig a pályázó szerző(k) és a cikk elérhetőségi adataival lehet benyújtani a ppai@mail.bme.hu  e-mail címre. A pályázatoknak az első kategóriában tartalmazniuk kell a cikk másolatát, illetve az elfogadó nyilatkozatot, a második kategóriában pedig a cikk összes, a Web of Science-ben azonosítható független SCI hivatkozását, továbbá a szerző nyilatkozatát arról, hogy a pályázatban írtak megfelelnek a valóságnak.

A teljes pályázati felhívás ITT tekinthető meg.

További szakmai kérdésekben Kollár László tudományos rektorhelyettes, technikai tudnivalókban pedig  Dallos Györgyi, a Pro Progressio Alapítvány titkára áll az érdeklődők rendelkezésére.