Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

A BME legjobb tanáraitól, tudósaitól kapnak érdekes ismereteket

2016. 06. 27.

Idén újra elindult a BME Gyerekegyetem, két turnusban közel 700 gyermek hallgat előadásokat és vesz részt kiscsoportos foglalkozásokon.

Mennyi idő alatt árasztaná el Budapestet egy nagy árvíz? Mikor várható ilyen? Miért sós a tenger? Mi az a cunami? Miből van a vörösiszap, és miért szakadt át a gát Kolontáron? – záporoztak a kérdések Józsa János felé a gyerekegyetem nyitónapján, amelyen a BME rektora a víz erejéről beszélt a nyári tudományos tábor első előadásán.

Szó volt áradó folyókról, szakadó gátakról, de kerti műanyagmedencékről is, illetve veszélyes folyadékokról, szélfútta, lengő tavakról és rengő óceánokról. Az előadáson részt vevő, aktívan jelentkező, hozzászólni akaró alsó tagozatos gyerekeket a számítási modellek szimulációinak vetítései érdekelték leginkább.

„Amiket nektek most mutatok, az egyetemistáknak is levetítem az óráimon, csak már az ő tudásszintjüknek megfelelő magyarázatokkal” – hívta fel a hallgatóság figyelmét Józsa János, aki végig nagy élvezettel állta a kérdezők rohamát.

A BME rektora elmagyarázta a jegyzetelő gyermekeknek, mi az oka annak, hogy csak harmadáig-feléig töltik meg az árvízi védekezéshez használt homokzsákokat (a teljesen megtöltött zsákokat nem lehet szorosan egymásra, egymás mellé pakolni – a szerk.). A gyerekegyetemisták „házi feladatot” is kaptak tőle: a mosdótál oldalára felcsapódó víz mozgását kell megfigyelniük és megmagyarázniuk, amin a hét végén tartandó diplomaosztóig gondolkozhatnak a gyerekegyetem első csoportjának 8-11 éves résztvevői.

„Ismerjétek meg a Műegyetemet, egymást és a csapatmunkát, kérdezzetek sokat tanáraitoktól, figyeljetek az egyéni teljesítményekre, vigyétek haza a gyerekegyetem hírét, és amikor majd pályát választotok, gondoljatok arra, hogy el tudnátok-e képzelni nálunk az egyetemi tanulmányaitokat” – zárta előadását Józsa János.

A BME Gyerekegyetem elnevezésű nyári tudományos tábor tavaly indult a Műegyetemen, akkor 300 gyerek zárta sikerrel tanulmányait. Idén két turnusban, összesen mintegy 700 gyermek vesz részt a két hetesre duzzadt rendezvényen, és már a jövő évi táborra is csak várólistás helyek maradtak.  Az első turnusban az általános iskolás 2-5. osztályos gyerekek vesznek részt, míg a jövő heti második szakaszban a 6-8. osztályosok.

A nyitónapon minden gyermek kézhez kapta saját csoportja órarendjét, valamint az ajándékpólót, -táskát, -tollat, -jegyzetfüzetet, a legkisebbek pedig a színezős foglalkoztatót. A program minden nap 9-kor kezdődik és 17 óráig tart. A szülők elkísérhetik a gyermekeket a helyszínre, de az előadásokon – mint az igazi egyetemi életben is – csak a diákok vehetnek részt. A gyermekek felügyeletét, kísérését a helyszínek között egyetemi hallgatók és doktoranduszok végzik. Az előadásokon – a tavalyi programhoz hasonlóan – ismét részt vesz a gyerekegyetem szimbólumává vált műegyetemi bagoly, azaz Orosz László egyetemi docens, aki felvezeti az eseményeket és végigkíséri a gyermekeket az előadásokon. A BME oktatója szerint ide olyan gyerekek jönnek, akiknek kérdéseik vannak és meg akarják érteni a körülöttük lévő világot.

A program több, már tavaly is nagy sikert aratott előadással folytatódik, így a pénz történetéről vagy a mágikus fizikáról, valamint számos újdonságot is tartalmaz. Idén több új előadó jelentkezett, akiktől többek között a jó és a rossz reklámokról, az állatok mozgásáról vagy a már szintén számítógépként számon tartott autókról hallhatnak.

A BME Gyerekegyetem előadásai:

Józsa János (ÉMK): A víz ereje
Härtlein Károly (TTK): Mágikus fizika
Bodrogi Bence (GTK): A pénz története
Charaf Hassan (VIK): Okostelefonok, okos városok
Pázmándi Kinga (GTK): Jó reklám – rossz reklám
Kiss Rita (GPK): Hogyan mozognak az állatok?
Mályusz Levente (ÉPK): Odoo, a jövő háza
Wagner Ödön (VBK): Nem kell félni a kísérletektől
Tasnádi Tamás (TTK): Rend és rendezetlenség határán
Harsányi Gábor (VIK): Hogyan készül az okostelefonunk?
Láng Benedek (GTK): Titkosírás és matematika
Szalay Zsolt (KJK): Miért számítógép az autó is?
Augusztinovicz Fülöp (VIK): Hangok világa, világunk hangjai
Papp Zsolt (TTK): Az optika csodái

A szemináriumok szintén izgalmas és tartalmas programot kínálnak, a tavalyihoz képest újabb tanköri foglalkozásokkal.

A BME Gyerekegyetem szemináriumi foglalkozásai:

Három dimenzió: a tér, amiben élünk
A fény csodái
Hidas trükkök
Hangok a hasadban
Mire jó a Kinect?
Áramkörépítés
Nao, a segítő robot
Bagolyvári kalandok
Játék a formákkal
Villámok közelről
Mire (nem) jó egy okostelefon?
Hogyan hozzuk le a Napot a Földre?
Csak nézek és röpködök: quadrokopter bemutató
1061 nap a Föld körül
Programozzunk robotot!
Retró Műegyetem: diákélet régen
Különleges és intelligens anyagok
Ésszerű energiahasználat
A hölgy fecseg és nyomoz
Vegy-vadászat
Milyen vastag egy hajszál?
Bioérzékelők és orvosbiológiai érzékelők
Ördöglakatok
Internetes biztonság
Hologramkészítés
Játékfejlesztés
Nyelvi koktél – játékos foglalkozás idegen nyelveken
Hello, Hallo, Bonjour, Bon Giorno…tudod folytatni?
Kemény, mint a kő
Ej, mi a kő?...
Tervezd meg a saját szerkód
Miért nyúlik a gumi?
Matekverseny
Sport

A nyitórendezvényen részt vett Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány elnöke is, aki a céges támogatók nevében köszöntötte a gyerekegyetem résztvevőit. A nyári tudományos tábort idén is az ő segítségükkel rendezheti meg az egyetem.

A BME Gyerekegyetem támogatói: AUDI Hungária Kft., Balabit IT Security, Continental, Ericsson, Evopro, Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, Magyar Nemzeti Bank, Morgan Stanley, National Instruments, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, Pro Progressio Alapítvány, Vamsoft Software Solutions, Vezető Informatikusok Szövetsége.

- BK, TJ -

Fotó: Takács Ildikó