Vágyakból valóság a Campus Hungary támogatásával

Kopasz Károly, a Balassi Intézet Campus Hungary Programigazgatóság Ösztöndíjcsoport vezetője:
A Campus Hungary Program célja, hogy ösztöndíjakat biztosítson a világ összes országába rugalmasan tervezhető időtartamokkal.  A pályázók négy ösztöndíjtípus, féléves részképzés, szakmai gyakorlat, rövid és csoportos tanulmányút  közül választhattak. Ilyen rugalmas és széleskörű ösztöndíjrendszer nem létezett az országban. Nemcsak azt érdemes kiemelni, hogy a világ minden országába lehetett (a konvergencia régiókban még 2015 nyaráig lehet) pályázni, hanem azt is, hogy konkrét szakmai érdeklődéssel a partnerintézményeken kívül is tanulhatott és kutathatott a Campus Hungary ösztöndíjasa, ha volt iránta megfelelő fogadókészség. Ez utóbbiaknál az Erasmus-szal szemben a világ összes országába lehetett pályázni, intézményközi megállapodás nélkül is, míg az Erasmus csak Európában, bilaterális egyezmények megkötésével és konkrét témákban tud működni. A pályázáshoz be kellett szerezni egy angol nyelvű fogadólevelet melyben a fogadóintézménynek hivatalosan vállalnia kellett, hogy adott tevékenységre és időszakra a jelentkezőt fogadja, illetve a kint folytatott tevékenységet az ösztöndíjas időszak végén igazolja. A fogadólevelet a pályázónak önállóan – vagy a BME esetében gyakori, hogy intézményi segítséggel, hiszen pl. a tanszékeknek is nagyon kiterjedt kapcsolataik vannak – kellett intéznie. A Campus Hungary az elfogadott ösztöndíj kategória pályázat alapján keretösszeget fizet a pályázónak a célország és a kint töltött időtartam alapján.

Négy országcsoportra osztottuk a célországokat: olcsó, közepesen drága és drága európai országok, illetve az Európán kívüli országok. (Később az Erasmus is ebbe az irányba mozdult, hiszen ma már célországok szerint adandók az ösztöndíjak Európa-szerte – szerk.). Ha a tanulmányút során regisztrációs díjat, tandíjat kellett fizetni, arra külön lehetett pályázni.

Összességében ez egy sikertörténet. A BME nemcsak nagyon jól szerepelt, hanem partnerként is példamutató volt az együttműködésünk. Ez egy remek kezdet volt, örülök, hogy gyümölcsöző volt az együttműködésünk a Műegyetemmel.

Eszterhai Viktor, a KTH Nemzetközi Tudományos és Oktatási Igazgatási Csoport (NTOCS) munkatársa: A KTH segítette a hallgatókat, ha nem volt egyértelmű nekik a kiírás. Jellemző gond volt még, hogy nem volt meghívólevelük, amiről azt gondolták, hogy pár nap alatt elintézhető, és a BME majd segíteni tud. Sokszor csak az országot tudták megnevezni, ahová menni szeretnének. Az a tapasztalat, hogy egy ilyen fogadólevél beszerzése egyúttal érettségi próba is. Valóban egyszerűbbnek tűnhetett, ha központilag segítettük a hallgatót, de jobb hatású, ha ő szerzett helyet magának, például tanszéki segítséggel, amikor az oktató vette fel a kapcsolatot egy külföldi egyetemmel és ő segítette a hallgatót. Ilyenkor az egyetem is gazdagodhatott egy-egy új szakmai kapcsolattal. Óriási lehetőség volt a hallgatóknak, hogy Európán kívülre, például az Egyesült Államokba is mehettek.

Kopasz Károly, a Balassi Intézet Campus Hungary Programigazgatóság Ösztöndíjcsoport vezetője: Az elején tartottunk tőle, hogy nehezen fog menni a fogadólevelek beszerzése és intézményi szinten jobban be kell avatkoznunk. De kiderült, hogy a pályázók nagyon jól megállták a helyüket. Olyan helyekre, olyan professzorok mellé szereztek fogadólevelet, mint a Harvard, a Yale,  a University of Oxford és még folytathatnám a sort, amelyekkel az adott intézménynek nincs is megállapodása. Ezek az ifjú kutatók többnyire doktoranduszok vagy mesterszakos hallgatók, akik nem akarnak vagy tudnak egy egész félévet külföldön tölteni, viszont kutatásaikhoz elengedhetetlen legalább egy-két hónapos külföldi tanulmányút, melynek eredményeit aztán itthon tudják felhasználni, kielemezni. Ki kell emelni, hogy a BME nagyon jó hátteret biztosított a jelentkezőknek, mert az intézményi együttműködések kiválóak, és ezeket mind a pályázók rendelkezésére bocsájtották. Volt egy kutatásunk, amelyben a sikeres pályázóktól a meghívólevél beszerzésének módját kérdeztük, és a megkérdezettek több mint fele válaszolta azt, hogy az anyaintézmény egyik professzora, kutatótársa, ismerőse révén tett szert a fogadólevélre, tehát a „networking”, a kapcsolati tőke felhasználása kiválóan működött.