„A fejlődés kulcsa: a jókat kell támogatni, hogy még jobbak legyenek!”

Közel ötven éve támogatja a magyar innovációt és a jövő mérnökgenerációit Pakucs János, a BME korábbi külsős oktatója, az „Egyetem Díszpolgára” kitüntetés egyetlen ez évi díjazottja.

„Szerettem tanítani. Nemcsak a diákok miatt, hanem azért is, mert én is sokat tanultam azzal, hogy rendszeresen készültem az óráimra, mindig megpróbáltam naprakész lenni és az újdonságokról beszélni. Kötelezővé tenném ezt a gyakorlatot minden, iparban vezető beosztásban lévő kollégának” – összegezte a tanításhoz fűződő élményeit Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség alapító elnöke, aki 2014-től az „Egyetem Díszpolgára” cím birtokosa. „Nagyon meglepődtem és meghatódtam, amikor a Szenátus egyöntetűen úgy döntött, hogy nekem adományozza ezt a címet. A kitüntetés azt szimbolizálja számomra, hogy minden, amit az elmúlt ötven évben tettem, tettünk a magyar műszaki felsőoktatásért és a szakmáért, mások szerint is fontos és értékteremtő. Egy díj értékét számomra az határozza meg, hogy ki adja, és hogy kik kapják.  Az alma mater kitüntetettjének lenni különösen nagy elismerés számomra” – öntötte szavakba gondolatait a műegyetemi díjazott (a Szenátus ünnepi üléséről készült beszámoló itt olvasható – a szerk.).

Pakucs János beszéde a díszpolgári cím átvétele után

Pakucs János a kitüntetés átvételekor kiemelte a BME-n működő Pro Progessio Alapítvány szerepét és jelentőségét. „A szervezet egyfajta összekötő kapocs az egyetem és a gazdaság szereplői között. Ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy ma már több mint 100 magyar gazdasági szervezet és intézmény az alapítványon keresztül fogalmazza meg igényeit, ad kutatási feladatokat fiatal mérnököknek, és vonja be az egyetemet hasznos kutatás-fejlesztési feladatokba” – összegezte a szervezet jelentőségét az alapítvány elnökeként. „Egyedülálló érték birtokosai vagyunk. Kevés olyan jelentős szervezet van Magyarországon, amely a nyilvánosan publikált szakmai feladatok mellett ilyen mértékben karolja fel az innovációt és a tehetségeket, valamint ekkora összeget fordít a kulturális értékek védelmére” – hangsúlyozta a történelmi kampusz megőrzését is támogató szervezet elnöke. „A Pro Progressio Alapítvány jövőbeli tervei között szerepel, hogy hozzájáruljon a központi épület Dísztermének felújításához. Emellett jelentős alapítványi hozzájárulással, valamint az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék munkatársainak kutatómunkája alapján januárban jelent meg a műegyetemi történelmi campust bemutató művészettörténeti album. A kötet a „Szép magyar könyv” díj elnyerése mellett miniszterelnöki különdíjban is részesült” – tette hozzá a szervezet elnöke és alapítója (a bme.hu erről szóló híradása itt olvasható - a szerk.).

Pakucs János a díjazott album szerkesztőjével, Armuth Miklóssal

„A gazdasági növekedés 70-75%-a az innovációból származik, különös jelentőséggel bírnak az újítások és az új gondolatok” – hangsúlyozta Pakucs János. Úgy vélekedett, hogy innovációnak számít minden olyan folyamat, amelynek a végén kimutatható, mérhető gazdasági, társadalmi előny keletkezik, tehát értéket teremt a mérnök. „Amíg ez nincs, addig a fejlesztési terv csak egy jó mérnöki gondolat, egy jó ötlet marad. Az ötletet, a gondolatot tovább kell vinni addig, amíg kézzel fogható eredmények születnek. Ezt az eszmeiséget, a tenni akarást kell erősíteni a fiatalokban. A tapasztalt mérnökök feladata, hogy megtanítsák az új mérnökgenerációnak, hogy mit jelent ez az értékteremtés. Ebben van a mi felelősségünk. Az egyetemeken elért eredmények, az itt létrehozott szabadalmak, a spin-off projektek, a versenyeredmények és a kiemelt, sokszor díjazott kutatások emelhetik a Műegyetemet a világ legjobbjai közé. A jövő kulcsa a tehetségek, az újdonságok felkarolása, az egyetem és a vállalatok közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése, és a fiatalok segítése abban, hogy az ötletből olyan megvalósult eredmények szülessenek, amelyek valós társadalmi, gazdasági igényt elégítenek ki” – részletezte az innováció és kutatásfejlesztés egyik hazai mentora. „Jó úton járunk, vannak már eredményeink, de rengeteg még a tennivaló. Amíg ezt látom, és az egészségem is engedi, részt fogok venni ezekben a feladatokban” – fogalmazta a Műegyetem volt oktatója és legújabb díszpolgára.

Pakucs János az alapítvány által 2013-ban támogatott MSc-sek társaságában

„Ötven évvel ezelőtt nagyon nehéz volt bekerülni a Műegyetemre” – emlékezett vissza a felvételi időszakára Pakucs János. „Megküzdöttem a felvételivel, és hiába voltam jó, vagy akár lehettem volna a legjobb is, akkoriban, az 1956-os események után a belpolitikai érdekek szerint hozták meg a döntéseket. Háromszor vettem kézhez a felvételi eredményemet közlő levelet azzal a megjegyzéssel, hogy bár jól teljesítettem, de férőhely hiányában nem járhatok az egyetemre. Az első két alkalommal még nem adtam fel. Dolgoztam, mellette gyakoroltam, és újra megpróbáltam a felvételit. A harmadik levél után döntenem kellett: befejezem itt, vagy nem hagyom annyiban. Döntöttem: bemasíroztam a rektorhoz. A mai napig emlékszem a titkárnőjére, aki „kerubként” akart távol tartani, mint hívatlan vendéget. Nem hagytam magam, mert meg akartam tudni, hogy egyáltalán érdemes-e még próbálkoznom. Személyesen szerettem volna elmondani Csűrös Zoltán akkori rektornak, hogy évről évre kevesebbet fogok tudni, és ha soha nem fognak felvenni, akkor nem akarom tovább feleslegesen ezzel tölteni az időt. Már elindult a tanév, amikor megjött a válasz: beiratkozhatok a Műszaki Egyetemre” – idézte fel felvételének körülményeit Pakucs János. „Már javában folyt a tanítás, amikor csatlakoztam. Az első matematika zárthelyin még a feladatokat sem értettem, rendre meg is buktam. Ezt követően viszont minden matematika vizsgát és szigorlatot jelessel zártam” – idézte vissza a Műegyetem későbbi oktatója.

Pakucs János vállalati ösztöndíjasként végezte el a BME-t, a diploma megszerzése után az iparban kezdett dolgozni, és munka mellett tanult tovább. Óraadó tanárként tért vissza a Műegyetemre. „Nem voltam annyira szigorú tanár. Megköveteltem a figyelmet, nem szívesen buktattam meg a hallgatókat, de négyest és ötöst sem osztottam két kézzel. Jó pár mai oktató megfordult az óráimon, például a GTK mai dékánja, Kövesi János a mai napig tanár úrnak hív.”

-TZS-

Fotó: Philip János