Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Kétszer több tudományos fokozattal rendelkező oktató és nemzetközi rangú képzés

2013. 06. 03.

A BME Építőmérnöki Karának leköszönő dékánja összegezte vezetői ciklusainak eredményeit és köszöntötte munkatársait a kar pedagógus napi ünnepségén.

Az egyetemi átlagnál jobban teljesít az Építőmérnöki Kar. Nagyobb a részesedése a tudományos pontokból, mint a költségvetésből – hívta fel az egyetem dísztermében összegyűlt munkatársak figyelmét a kar dékánja. Lovas Antal büszkén jelentette be, hogy két dékáni ciklusa alatt megduplázódott a kar tudományos fokozattal rendelkező oktatóinak száma, jelenleg 85,4%. A június 30-án leköszönő dékán hozzátette, a BME építőmérnöki képzése a legjobb 200 közé került a Quacquarelli Symonds által készített legutóbbi világrangsorban, amelynek összeállításakor a tudományos munkák idézettségét, valamint akadémiai és munkáltatói véleményeket összesítve rangsorolják az intézmények képzéseit. A műszaki képzések közül a HVG rangsorában is az első helyen áll az Építőmérnöki Kar.

A dékán vezetői ciklusainak szakmai tapasztalatait összegezve elmondta, örömmel tölti el a tény, hogy a kar mindegyik tanszéke átkerült a központi épületbe, és az utóbbi három évben mintegy 1,2 milliárd forintot fordíthattak a tanszékek felújítására. A korszerűsítés tekintélyes részét a kar és oktatóegységei finanszírozták.

„Derűlátóbb voltam a tavalyi költségvetés elfogadásakor, mint most” – folytatta Lovas Antal az egyetem pénzügyi helyzetére utalva. Öt évvel ezelőtti költségvetésünket reálértéken nézve, most annak a feléből gazdálkodhatunk – osztotta meg munkatársaival az arányokat is. Ráadásul hiába áll az idézett rangsorokban az első helyen a kar, ha a felvehető 450 fős BSc hallgatói helyet nem tudják betölteni – utalt a 2008-as gazdasági válság által a legsúlyosabban érintett építőipar utánpótlási nehézségeire a dékán.

Az Építőmérnöki Kar vezetője azt kérte a kari oktatóktól és dolgozóktól, hogy támogassák az őt pontosan egy hónap múlva váltó új dékán, Dunai László munkáját is úgy, mint az elmúlt időszakban az övét.

Az utolsó munkaheteit töltő egyetemi vezető végül dékáni dicséreteket adott át. Az Építőmérnöki Kar három munkatársa részesült elismerésben. Pomáziné Gyulai Judit hivatalvezető „ügyvezető dékánhelyettesi” feladatainak magas szintű ellátásáért részesült a kar vezetőjének dicséretében. Farkas József professzor a Geotechnikai Tanszék, Bojtár Imre professzor a Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék megbízott tanszékvezetőjeként kapott elismerést Lovas Antal dékántól.

Fotó: Philip János