Hírfolyam
Profizmus, elhivatottság, lelkesedés: itt a BME Formula Racing Team új versenyautója
2013. 05. 22.A BME Q épületében az egyetem hallgatói leleplezték a legújabb versenyautót, amelynek legnagyobb különlegessége a kompozit monocoque váz.
Az FREC03 kódnévre hallgató modell – a csapat harmadik elektromos hajtású versenyautója – kigördült, ám ez csak a tervezési és építési fázis befejeződését jelenti. A gépet a 2013-as Formula Student versenysorozatra fejlesztették ki, amelynek cseh és magyar versenyein állnak majd rajthoz.
Az autó technikai részleteit a bemutatón Klajbár Csaba főmérnök ismertette. Az új modell megtervezésekor az egyik legfontosabb szempont idén is a teljesítmény-tömeg arányának javítása volt. Így a versenygép, Magyarországon először, szinte teljes egészében karbon kompozit monocoque vázra épült, áttérve az eddig használt acél csővázról. Ez utóbbi csupán a hátsó traktuson (mely a hajtásláncot tartalmazza) maradt meg. Az autó másik nagy különlegessége, hogy komplett aerodinamikai csomaggal van felszerelve, amely (részeiben az első és hátsó szárny, valamint a diffúzor) 82 kg –os leszorítóerőt képes termelni 70 km/órás sebességnél, komoly aerodinamikai tapadást kölcsönözve az autónak. A 230 kg tömegű, elektromos hajtású gép 3,5 másodperc alatt képes felgyorsulni 0-ról 100 km-es óránkénti sebességre, köszönhetően a 85 kW-os teljesítmény és 400Nm nyomaték leadására képes villanymotoroknak. A két villanymotor egymástól függetlenül hajtja a két hátsó kereket. Az intelligens differenciálművel rendelkező gép – a gyűjtött telemetriai adatok felhasználásával – szoftver segítségével valósítja meg a két motor differenciálását.
Ez az újítás teszi lehetővé, hogy ugyanazon pálya különböző részein más és más beállításokat használhasson a versenyző. Az autó hajtása benzinmotorosra is átépíthető. A motort a próbapadon folyamatosan fejlesztik és tesztelik. További különlegessége a gépnek, hogy saját tervezésű, professzionális kábelkorbáccsal rendelkezik, valamint szintén egyedi tervezésű és a végletekig könnyített hibrid felniken fut, amelyek összesen 10 kg-mal csökkentik az autó tömegét, ráadásul tisztán, forgó, rugózatlan tömegből.
E technikai újítások és teljesítményadatok igen „agresszív” és dinamikus versenyautóvá teszik a FREC03-at.
A bemutatón Salacz Illéstől, a Kompozit Gyártási Csoport vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy ebben az évben új csapatstruktúrát és új stratégiát állítottak fel, amely három alappillérre – a három 'T'-re – épül. Az első, az egyetemen megszerzett tudás átültetése a gyakorlatba, a második az innovatív technológiai megoldások felhasználása, míg a harmadik a teszt, amelyre különösen nagy hangsúlyt fektetnek. Ez utóbbi tényező döntő jelentőségű egy versenycsapat sikeressége szempontjából.
Az autó bemutatkozása 83 nappal az első verseny előtt tehát így igen sok – minden eddiginél körülbelül háromszor több – tesztlehetőséget jelent a csapat számára. A munka az autó bemutatásával nem áll meg, sőt, most kezdődik igazán, mert a tesztidőszakban zajlik a beállítások finomítása, az új elemek tesztelése és a versenygép „viselkedésének megértése”.
Az új modellel a BME FRT bevallottan a Formula Student sorozat világelitjébe készül, többek között a legjobb német és kelet-európai csapatok, valamint a Sauber Forma 1-es Team által támogatott svájci alakulat tagjai közé.
A BME FRT – Formula Racing Team – csapatot 2007-ben alapította néhány tehetséges mérnökhallgató, azzal a céllal, hogy egyedüli magyar csapatként versenyautót építsenek, és részt vegyenek a világméretű Formula Student versenysorozatban. Az akkor még csupán 18 tagot számláló versenycsapat létszáma az évek folyamán majdnem 100 fősre duzzadt, köszönhetően az újabb és újabb generációk szerepvállalásának és az egyre több részletre kiterjedő profizmusnak. A csapat tagjai mindannyian a Műegyetemen tanulnak, villamosmérnök, mechatronikai mérnök, közlekedésmérnök, közgazdász, mérnök informatikus, gépészmérnök és járműmérnök szakokon.
A versenyautóról, valamint a rendezvényről készült videó itt és itt tekinthető meg.
Fotó: Philip János