Sokszínű programmal várta a BME hallgatókat a harmadik International Week

Tavasszal ismét megrendezésre került a Műegyetem nemzetközi eseménye az International Week.

Az International Week keretein belül ismét izgalmas programsorozat zajlott le egyetemünk Nemzetközi Mentorcsapatának (IMT) és az Értékesítési és Szolgáltatási Igazgatóságának (ÉSZI) szervezésében, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) támogatásával. Az események célja főként a BME-re járó nemzetközi hallgatók kulturális reprezentálása, mindemellett lehetőséget adni arra, hogy a külföldi hallgatók bemutassák saját nemzeti kincseiket, miközben a magyar hagyományokkal is közelebbi kapcsolatba kerülnek.

Kedden a Vásárhelyi Pál Kollégium nagytermében gyűltek össze a résztvevők, ahol nyitóbeszédet mondott Németh Ákos, az ÉSZI igazgatója. Ezután közös daltanulás vette kezdetét, mely lehetőséget adott a magyar nyelv tanulására is, mivel a magyar népdalok szövegei alatt angol fordítás is megtalálható volt. Az éneklő közönség megismerkedhetett a cigány népzenével és kultúrával, valamint a szájbőgőzés technikájával is, mely bizonyára a magyar résztvevőket is különleges meglepetésként érte. A daltanulás után a Műegyetemi Néptáncegyüttes (MENTE) jóvoltából különböző magyar néptáncokat (csángó, gyimesi) tanulhattak a jelenlévők, párokat cserélgetve, valamint hagyományos körtáncok keretein belül is. A tánclépések a kezdetektől kerültek bemutatásra, így a résztvevők az esemény előrehaladtával egyre magabiztosabbak lehettek lépéseikben.

A szerdai napon egy izgalmas borkóstolón vehettek részt a hallgatók, melyet a Vegyészkar Bor- és Sajtkörével (VBK BSK) együtt bonyolítottak le a szervezők. Az eseményen lehetőség volt interaktív módon betekintést nyerni a tokaji fehérborok világába, minden egyes italhoz külön kedvcsináló tartozott.  A rendezvényt egy kérdéssor tette interaktívvá, melyben a résztvevők értékelhették az éppen kóstolt bor jellemzőit. A sajttálak mellett különböző aprósüteményeket is szolgáltak fel a szervezők. Az esemény fénypontja a tombolahúzás volt, melyen a szerencsés nyertesek egy kihívás elé álltak: ki kellett találniuk, a poharukba töltött ital melyik, előzetesen megkóstolt borral egyezik. Sikeres találat esetén a jutalmuk egy üveg bor volt. Az eseményt nagy érdeklődés övezte mind a magyar, mind pedig a külföldi hallgatók részéről.

Pénteken Carnival Party vette kezdetét a Vásárhelyi Pál Kollégium Nagytermében, amely szombat hajnalig szórakoztatta a résztvevőket. A farsangi szokásoknak megfelelően a hallgatók jelmezt is viselhettek a rendezvényen és amennyiben így jelentek meg a bejáratnál, egy kupont kaptak, melyet egy ajándék röviditalra, vagy üdítőre válthattak. Az estét élőzene tette még emlékezetesebbé. A CFC – Creative Fun Creation zenekar gondoskodott a kitűnő hangulatról, akik a Nemzetközi Hét keretein belül már nem először léptek fel az egyetemen. Produkciójuk után DJ szórakoztatta a tánctéren a közönséget. Az esemény szervezőit a Palibácsi Kör segítette.

Vasárnap a szervezők közös mozgásra invitálták a diákokat a BME Sportközpontba. Squash és foci várta a sportolni vágyókat, és megrendezésre került egy röplabda- és egy asztalitenisz-bajnokság is a Központban. Előbbin nyolc csapat, utóbbin pedig harminckét fő indult a győzelemért. Az asztalitenisz-bajnokságot egyenes kieséses rendszerben bonyolították le. A három legjobb játékost, és a három legjobb csapatot éremben és nyereményben is részesítették, de minden résztvevő emléklapot kapott a verseny után.

A tavaszi International Week programjain közel hétszáz vendég vett részt. A Nemzetközi Mentorcsapat továbbra is feladatának tekinti, az eseménysorozat folytatását, hiszen ez remek lehetőség arra, hogy a külföldi hallgatók kapcsolatokat építhessenek az egyetemen egymással és hazai hallgatótársaikkal egyaránt. Bíznak abban, hogy aki részt vett a programokon, az hazavihetett abból az egységből, amit mi itt a BME-n képviselünk és új barátokkal, élményekkel térhet vissza a hallgatói élet mindennapjaihoz.

 

 

GYA

fotók: Baumann Attila, Perjés Kinga, Svélecz Péter