Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Négy éves születésnapját ünnepelte a BME-n a magyarországi 5G Koalíció

2021. 07. 07.

Iparági szereplők és döntéshozók, valamint egyetemi kutatóműhelyek seregszemléjének adott helyet a BME I épülete.

A BME I épület aulája a közelmúltban jelentős születésnap helyszíne volt: az 5G Koalíció fennállásának negyedik évét ünnepelte. A szerveződés eddig elért eredményeiről és a jövőbeli tervekről a szakminisztériumok és az iparági szereplők képviselői számoltak be, az érdeklődők pedig ízelítőt kaphattak az új technológia kínálta legújabb fejlesztésekből: a rendezvényen a műegyetemi szakmai műhelyek és az ott zajló projektekt is bemutatkoztak.

„Az 5G technológia fejlesztése már a kezdetekben, európai szinten is összefogással, az EU Bizottság, a szakmai szervezetek, valamint az ipari és akadémiai szféra együttműködésével – 5G PPP, azaz Public Private Partnership konstrukcióban – indult” – hangsúlyozta az ünnepségen a bme.hu kérdésére Németh Vilmos, a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) 5G és innovációs szakértője.

Magyarország kellő időben lépett, és hozta létre az 5G Koalíciót (5GK), a szervezet munkájában mindenki hatékonyan vesz részt – mondta Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára az 5G Koalíció megalakításának negyedik évfordulója alkalmából rendezett szakmai kiállításon és ünnepségen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen I épületében 2021. június 28-án tartott ünnepségen.

Magyarországon az 5G-re épülő innovációs feladatok középpontjában jelenleg az ipari-technológiai pilot programok állnak.

Már beérni látszanak Magyarországnak a digitális infrastruktúra fejlesztése területén tett erőfeszítései, ezért 2021-ben számos, 5G-re épülő pilot program indul egyetemi és ipari környezetben. 5G alapú intelligens szárazföldi és vízi közlekedési eszközök tesztelése kezdődik el több helyszínen, továbbá 5G tesztkörnyezeteket alakítanak ki drónhasználattal, öntözéssel, állattartással összefüggésben az agrárium területén.

Megvizsgálják a 3D és a kiterjesztett valóság (Augmented Reality, AR) lehetőségeit a gyártási munkavégzés során, valamint egészségügyi és környezeti kutatásokat indítanak. A tájékoztatás, tudatosítás érdekében elindult az 5G.hu weboldal – sorolta az eredményeket a helyettes államtitkár.

Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) dékánja szerint az 5GK teret nyitott Magyarországon az ipar, az állam és az oktatás együttműködésére, és ennek már kézzelfogható eredményei is vannak. A járvány után újra felgyorsulhat a munka, amivel az ország megerősítheti az élvonalbeli helyét a gazdaságban és az innovációban – emelte ki, hozzátéve azt is: „a műegyetemi szakemberek eddig sem az asztalfióknak dolgoztak, számos gyakorlati alkalmazással mutatkoznak be az 5GK ünnepi kiállításon."

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP)  szakmai vezetője elmondta: az alapításának negyedik évfordulójához érkezett koalíciónak már 86 tagszervezete van, folyamatosan 220 szakértő vesz részt a kezdeményezés munkájában. Az 5G Koalíció ennek az új generációs telekommunikációs megoldásnak a nemzetgazdasági hasznosítását tűzte ki célul.

Németh Vilmos kiemelte, a Koalíción belül a szereplők találkozhatnak, szakmai és üzleti kapcsolatokat építhetnek, amiből új 5G alapú megoldások, szolgáltatások születhetnek.

„Az 5G egy mindent átható távközlési technológia, ami elsősorban nem az egyéni, hanem az ipari felhasználók tevékenységét fogja befolyásolni. Az egyre fejlettebb szolgáltatások segítségével – ilyen például a hálózatszeletelés –, nagyon speciális szolgáltatásminőséget tudnak a szolgáltatók a vállalatok részére biztosítani. Magyarország versenyképességének e téren nemcsak megmaradnia, hanem növekednie is kell: az ehhez szükséges fejlesztések, innovációk kimunkálásában a BME-nek kiemelt szerepe van. Az egyetemnek a nagy multinacionális cégekkel meglévő kapcsolatai jó alapot biztosítanak ahhoz, hogy nemzetközi színtéren is sikeres 5G projekteket valósítsunk meg az iparral együttműködésben” – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, a BME több kara és tanszéke vesz részt 5G irányú K+F projektekben. A Zalazone például nemcsak autóipari tesztpálya, hanem 5G kísérleti terep is. A műegyetemi kutatók elsősorban az itteni intelligens járművekkel kapcsolatos kutatásokban és fejlesztésekben vesznek részt. Az egyetem kutatócsoportjai a legnagyobb magyarországi távközlési cégekkel együttműködésben olyan különböző 5G K+F fejlesztéseket valósítanak meg főként a járműipar és a robotika területén, amelyek később az iparban is hasznosítható termékeket eredményeznek.

A születésnapi rendezvény szakmai kiállításának keretében egyedülálló 5G technológiai megoldások is bemutatkoztak: többek között egy kikötő üzemeltetése digitális ikertechnológiával, bemutatták egy mérőautó és különböző szondák működését, intelligens járművek 5G-alapú távfelügyeletét és irányítását egy élethű autómodell segítségével és VR-szemüveg használatával, egy robotkar távoli, felhőből történő vezérlése, számos kiterjesztett és kevert valóságra (AR és MR) épülő alkalmazást, valamint a résztvevők kipróbálhatták az 5G hálózatba kapcsolt csocsót is.

„Infrastruktúra nélkül nagyon nehéz az élvonalba tartozni, ezért a Nokiával közösen elhatároztuk, hogy a FIEK projekt keretében 5G kísérleti hálózatot hozunk létre az egyetemen. Örömmel mondhatom, hogy a kísérleti hálózat telepítése júliusban elkezdődik. Hat épületben – az I, Q, és a V1 épületekben, a Pharmatech Laborban, a Logisztika Laboratóriumban, valamint a Z10 Inkubátorban – reményeink szerint szeptembertől működni fog a rendszer. A műszaki fejlődés azonban nem áll meg: a szakma már további távlatokat vesz számításba, például a 6G alkalmazásának lehetőségeit vizsgálják. A terület kutatás-fejlesztése már elindult: ezekhez a kutatásokhoz a BME is szeretne csatlakozni. Ugyanakkor azt is szeretnénk, ha minél több magyar cég kapcsolódna be az 5G, vagy akár a 6G-vel összefüggő közös munkába, szeretnénk egy nyitott, innovatív légkört kialakítani, ahol nemcsak fejleszteni, hanem tesztelni is lehet az alkalmazásokat” – összegezte a közeljövőbeli tervekről Németh Vilmos, 5G innovációs szakértő.

 

 

HA - TZS

Fotó: Geberle B.