Hírfolyam
„A magyar mérnöki munka ünnepe”
2015. 12. 22.Tizenegy díjazott, köztük három műegyetemi tudós és egy hallgató vehette át a Gábor Dénes-díjat kimagasló teljesítményéért.
Gyulai József, az elismerést odaítélő kuratórium elnöke hangsúlyozta: a 20. század eltörölte a fizikai és a kémia közti határokat, a 21. században pedig a fizikai és kémia biológiával közös határainak elmosódása várható. „Hatalmas nemzeti büszkeségre ad okot, hogy ebből a folyamatból a magyar tudósok is kiveszik a részüket” – nyomatékosította a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Elektronikus Eszközök Tanszék professzor emeritusa.
Fotó forrása: hirado.hu
Gábor Dénes-díjat kapott Charaf Hassan, a BME VIK Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék egyetemi docense az infokommunikációs ipar igényeit kielégítő, általa létrehozott és irányított szoftverfejlesztő szakmai műhely eredményeiért (a díjazottal év elején készített interjút a bme.hu, a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége különdíjának átvételét követően – a szerk.)
In Memoriam Gábor Dénes-díjjal ismerték el Ginsztler Jánosnak, a BME Gépészmérnöki Kar Anyagtudomány és Technológia Tanszék professzor emeritusának, a Magyar Mérnökakadémia ügyvezető elnökének négy cikluson keresztül folytatott áldozatos tevékenységét a Novofer Alapítvány kuratóriumi tagjaként.
Gábor Dénes Életműdíjban részesült Varjú György, a BME VIK Villamos Energetika Tanszék professor emeritusa több mint öt évtizede folytatott áldozatos felsőoktatási és kutatási tevékenységéért.
A Gábor Dénes tudományos diákköri ösztöndíjban idén Várszegi Kristóf, a BME VIK hallgatója részesült a Kézmozgatási szándék detektálása EEG-jel alapján című kutatásáért (a TDK-dolgozat konzulense Pataki Béla, a Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék egyetemi docense).
„A mérnöki tudomány felhasználásában az Önök jóvoltából jobbak tudunk lenni másoknál, és ez erősíti nemcsak önbecsülésünket, hanem közösségi érdekeink érvényesítését is” – méltatta a díjazottakat Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Parlamentben megrendezett ünnepségen. „Noha napjainkban a tudomány és kutatás eszközei globálisak és hatásai nemzetközi szinten bontakoznak ki, de a mellőzhetetlen alkotói géniusz mindig lokális, azaz nemzeti tehetségbe ágyazott” – fejtette ki. |
A Gábor Dénes-díj külhoni fokozatában részesült Kiss László István, a BME díszdoktora, a BME GPK korábbi kutatója, Kanadában élő gépészmérnök a magyar tudomány és kultúra nemzetközi elismertetésében nyújtott kiemelkedő tevékenységéért, a komplex kutatási szemlélettel végzett, több kontinensen eredményesen alkalmazott multidiszciplináris fejlesztési eredményeiért.
Az elismeréseket Kövér László és Gyulai József mellett Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke és Józsa János, a BME rektora adta át.
A Gábor Dénes-díjat 1989-ben alapította a Novofer Alapítvány a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismerésére. A 27. alkalommal kiosztott díjban eddig 203-an részesültek az IT-távközlés, a gépipar, az energetika, a vegyészet és a gyógyszeripar, a mezőgazdaság és a biotechnológia, valamint az üzleti menedzsment és az oktatás területéről. |
BK - TJ
Fotó: Philip János